Adrian Sherwood: Tackhead practice mix (I’m afraid of Americans)

AMS játszadozik a potméterekkel. Nézni is érdekes, látszik hogy élvezi, meg jó látni, hogyan lesz a David Bowie-klasszikusból Tackhead dal (majd a Sharehead albumon). “Élőben” figyelhetjük a hamisítatlan Tackhead-hangzást létrejöttét, még ha csak úgy mixelget is éppen (és időnként Skip McDonald feje is bevillan a képbe:)

Ezen épp ének nélkül nyomja, persze azt is felvették (videó a stúdiófelvételekről), sőt, a szám nyers mixét le is lehet tölteni!

Tackhead turné Mark Stewarttal ősszel!

tackhead Ősszel újra turnéra indul (Európában) a Tackhead teljes létszámban: Adrian Sherwood a keverőpultnál intézi a semmivel össze nem téveszthető On-U hangzást, visszhangokat és zörejeket, Keith LeBlanc a doboknál az ő semmivel össze nem téveszthető játékstílusával, Doug Wimbish basszusgitáron az ő semmivel össze nem téveszthető játékstílusával, Skip ‘Little Axe’ McDonald pedig gitáron zúz vagy épp finoman simogatja. Ének Bernard Fowler.
Feltételezem köze van a 10/10/10-kor várható Sharehead megjelenéshez a turnénak :)

A turné kettős turné lesz, ugyanis esténként két koncert várható, a másik esetén Mark Stewart lép a színpadra Fowler helyett, és a többiek mint a Maffia folytatják a zenélést, persze AMS is marad a keverőpultnál. (Aki nem tudja miről van szó nézzen sürgősen utána!)

Ez a kettő külön külön is erős zenei csemege lesz, egymás után meg pláne. Igaz, Tackheadnél sokan (én is) inkább Gary Clail-t látnánk szívesebben Fowler helyett, sokkal keményebb lenne a buli.

Időpontok még sajnos nincsenek, de remélem eljutnak Magyarországra is. (Ha esetleg olvassa valami rendezvényszervező, akkor a Paperclip Agency-nek kell írni koncertet leszervezni)

Tackhead.com
On-U Sound.com

Végezetül egy szám egy 2005-ös bristoli Maffia koncertről (Stewart, LeBlanc, Wimbish, McDonald + Sherwood), érdekes felvétel, az eredetileg ipari-dub-experimentális a Liberty City-ből és a Blake-féle Jerusalem-himnusz saját, még ipari-experimentálisabb feldolgozásukból gyúrt szolid, lassú de kemény dub:
Mark Stewart & The Maffia: Liberty City/Jerusalem (live) by Neuromancer

Továbbá egy Tackhead koncertről egy videó, 1989, London T&CC, a zenekar focihimnuszát zúzzák miközben a közönség őrjöng (keverőpultnál persze AMS)

Videófestés

A Sweatshoppe multimédia-duó (Bruno Levy + Blake Shaw) újféle, technikát vegyítő művészeti módokkal kísérletezve létrehozott egy (szerintem mindenképp) izgalmas új médiumot, a videófestést.

Ötvözték a graffitit, a videós médiumot az városi utcai performansszal. Gyakorlatilag bármely felületre képesek “festeni” – videót (vagy videóval, de akkor is videó lesz a végeredmény). Festéket nem használnak, hisz az statikus dolog.

A fentiek bemutatására körútra indultak Queens-ben, Brooklynban és Manhattanben (ugye hol máshol, mint New York City-ben lenne mindez…) és elkészítették a The Landing

Lenn látható a filmhez csinált pár néhány jelenet. Ahogy a videó elején is írják, élő felvétel, festék és utómunka nélkül (bár valaki felgyorította a képet…).

Itt meg a film.

Persze a felhasznált technológiáról, a tracking szoftverről és társairól nem szól a fáma, de legalább jól tudok találgatni meg végiggondolni hogy működhet :)

Mindenesetre rohadt jó ez az egész.

Új Skip McDonald dal: Here We Are

Skip McDonald (sz. Bernard Alexander) olyan blueszenész, aki blueszenészi minőségében annak idején a legnagyobbakkal is együtt játszott, majd más stílusokban, más jellegű zenékkel írta be magát több fejezetébe a zenetörténelemben. Ott volt a Sugarhill Records zenészeként a hip-hop születésénél a Sugarhill Gang és Grandmaster Flash és a Furious Five és egyéb alliteráló szám-nevű kollektíváik és a szólóprojectek (Melle Mel, Duke Bootee etc) dalaiban játszott – akkoriban még nem volt samplerezés, azt LeBlanc kezdte ’83-ban) és többnél társszerző is (Keith LeBlanc és Doug Wimbish barátaival), majd az előbbiekkel és Adrian Sherwooddal az On-U Sound berkeiben alkottak jópár megkerülhetetlen zenét, Tackhead és társai, és persze az On-U zenészeként több száz egyéb albumon hagyta ott a keze nyomát, míg a kilencvenes években visszatért a gyökereihez (persze nem hanyagolta a többi dolgait) és megalapította az On-U-nál a Little Axe-et (amiben szintén a Tackhead tagjai a tagok), amivel nagyon finom bluest játszik On-U módra pici zörejjel és persze dubbal keverve. (Mindezt egy mondatban sikerült leírni!) A Little Axe egyben McDonald másik művészneve ami néhol zavart kelthet. (A Little Axe név Bob Marley Small Axe-éből jön.)

A lent beágyazott, kiadatlan dalt McDonald a BBC Radio Solent Sally on Saturday műsorában játszotta el egymaga tegnapelőtt este (dec. 12).

Érdekesség: az egyetlen, számomra hallgatható Moby albumot bevallottan a Little Axe inspirálta

Portishead: Chase The Tear – új dal az Amnesty Internationalnek

Portishead Chase The Tear A Portishead ma kiad egy új dalt, a Chase The Tear-t az Amnesty International számára – azaz a dalból származó bevétel az AI-nak megy, sőt dalhoz kapcsolódó minden jog felett korlátlanul rendelkezhetnek.

Az alkalom, hogy ma, december 10-én van az évfordulója, hogy az ENSZ közgyűlése 1948-ban elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (abban speciel nem vagyok biztos, hogy ezt tényleg végig nagy kezdőbetűvel kell írni, de az UNESCO-nál is így van fenn). A dal megvásárolható a 7digitalnál (7digital.com/portisheadamnesty) – de Magyarországról nem, ennyit a legális letöltésekről, és megtekinthető a videója továbbá itt lenn (mert letiltották ugyan a magyarországi beágyazási lehetőséget, de én leszedtem a forrásfilet (mp4 hurrá!) és csináltam youtube akkontot és feltöltöttem), meg eredetileg a Portishead honlapján és az Amnesty International UK-nél.


chasethetear