Metal Portishead

Nem, ezt tudtommal nem csinálta meg senki, pedig mekkora lenne.

Kitaláltam, hogy lehetne meglepően, de egyszerűen és nagyszerűen feldolgozni a Portishead egyik, még a saját életmű vonatkoztató rendszerében is a depresszívebbek közé tartozó számát. Azt, ami a Third albumot és általában az album turnéján a koncerteket zárja.

Threads.
Doom-metal változat.

Élőben az igazán hatásos, mert a végén nem keverik le az éneket, bár nekem az egész szám alatt a hideg futkosott a hátamon a koncerten.

Na, de mire is gondoltam feldolgozásnál?

A gitáralapot, amivel indul a szám picit gyorsabban játsza egy mélyebbre hangolt basszusgitár, alatta valami feszes dobalappal (bár az gyakorlatilag maradhatna is tempóállítással, persze).
Maga a gitár meg halkan, és nem ilyen hosszan bele-belenyígna ebbe, az eredeti változat szintivonósai helyett.

A refrén alatti zúzáson (I’m always so unsure…) viszont épp lassítanék, és hangyányit elnyújtanám, főleg az éneket. Nem a szavakat, inkább a köztük a szünetet. Ami megmaradna nőinek, csak nem szopránnak, és a refrénnél picit hörögni is lehet, de főleg a végén, ahol eredetiben sírós kiáltozás (I’m tired, I’m worn) van. Nem annyira durván, mint a Gallhammeres lányok, de hogy japán példánál maradjak, mondjuk ahogy a Gonin-ish énekesnője csinálja néha (nem itt, de itt is elég ijesztő hangokat tud néhol). A finálé ennek megfelelően ilyen egyszerre erős, súlyos, zúzós, másrészt valamennyire visszafogott (tehát ne például Dream Theater-i teatralizmusra és gitárvirtuózkodásra gondoljunk), dübörgő Adrian Sherwood-i dubos, picit iparizajos basszusokkal.
Gitárszólót mellőzhetjük.

Csak, hogy még jobban segítsek elképzelni, kábé mire is gondoltam: legjobban talán a Rollins Band játszaná el ezt a változatot.

Szinte hallom, ahogy döbörög.

Chris Cunningham gyönyörű bizarr világa

Chris Cunningham egy brit rendező, legismertebb munkái a híres, bizarr Aphex Twin videoklipek, vagy Madonna Frozenje, bár itt valószínűleg kevesebben tudják, hogy a klip az ő műve.

A legjobb (és talán legemészthetelenebb) munkái a Warp és Ninja Tune kisérletezgetőbb zenéihez köthetők, főleg Aphex Twinhez, akinek a zenéjére kisfilmeket is készített. Természetesen reklámfilmesként is jegyzik, youtube-on vannak reklámok, amiket ő rendezett. Egy darabig dolgozott a még mindig (de már nélküle) készülő Neurománc mozifilmen is, William Gibson szerint ő lett volna a legalkalmasabb a rendezésre, (szerintem is), ezek után a videók után remélem más is úgy gondolja majd, hogy kiválóan meg tudta volna ragadni a regény hangulatát.

Összedobtam egy videomixtape-et néhány munkájából, kicsit erősen indít, de aztán Madonna és Portishead lenyugtatja az idegeket. Hogy utána a Squarepusher kisfilm gyanútlanul érje az embert. Szerepel még Björk, még több Aphex Twin, és a mester legújabb munkája, a nemrég elhunyt Gil Scott-Heron új albumáról a New York is killing me tízperces videoremixe. Gondolkoztam, hogy berakjam-e a Rubber Johhny kisfilmet, végül ott figyel a végén. A teljes mixtape valamivel több, mint egy óra.

Egészben, megszakítás nélkül, lehetőleg sötétben és egyedül nézd, úgy hatásos :) (Figyelem! Nyugalom megzavarására alkalmas képi és hanghatások lehetnek az alábbi videofolyamban!)


Teljes tracklist (ahol nincs első helyen előadó feltüntetve, ott saját kisfilmről van szó)

  1. Aphex Twin: Come to Daddy (1997)
  2. Autechre: Second Bad Vilbel (1996)
  3. Monkey Drummer (zene: Aphex Twin: Mt Saint Michel + Saint Michaels mount) (2001)
  4. Madonna: Frozen (1998)
  5. Portishead: Only You (1998)
  6. Squarepusher: Come on My Selector (1998)
  7. Aphex Twin: Windowlicker (1999)
  8. Leftfield and Afrika Bambaata: Afrika Shox (1999)
  9. Björk: All Is Full Of Love (1999)
  10. Gil Scott-Heron: New York Is Killing Me (Chris Cunningham remix) (2010)
  11. Flex (zene: Aphex Twin) (2000)
  12. Rubber Johnny (zene: Aphex Twin: Afx237 V7) (2005)

Portishead: Chase The Tear – új dal az Amnesty Internationalnek

Portishead Chase The Tear A Portishead ma kiad egy új dalt, a Chase The Tear-t az Amnesty International számára – azaz a dalból származó bevétel az AI-nak megy, sőt dalhoz kapcsolódó minden jog felett korlátlanul rendelkezhetnek.

Az alkalom, hogy ma, december 10-én van az évfordulója, hogy az ENSZ közgyűlése 1948-ban elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (abban speciel nem vagyok biztos, hogy ezt tényleg végig nagy kezdőbetűvel kell írni, de az UNESCO-nál is így van fenn). A dal megvásárolható a 7digitalnál (7digital.com/portisheadamnesty) – de Magyarországról nem, ennyit a legális letöltésekről, és megtekinthető a videója továbbá itt lenn (mert letiltották ugyan a magyarországi beágyazási lehetőséget, de én leszedtem a forrásfilet (mp4 hurrá!) és csináltam youtube akkontot és feltöltöttem), meg eredetileg a Portishead honlapján és az Amnesty International UK-nél.


chasethetear

P3 boxset

https://i0.wp.com/www.neuromancer.hu/blog/wired/P3_boxset/p3boxsetexploitedview.jpg?w=525
PORTISHEAD | THIRD
this limited edition boxset contains:
1GB USB MEMORY STICK
featuring the album plus the following films:
ADE’S HOUSE – MACHINE GUN
THE RIP – LIVE AT MR WOLFS
WE CARRY ON
THE TRULY SPECTACULAR UNIVERSAL CONFERENCE FILM

2 × VINYL LP
ETCHED 12″ OF MACHINE GUN
LIMITED EDITION PRINT FROM NICK UFF
Ongoing online content


Egyelőre bontatlan

[P]endrive :)

Pébetű

fehér

első korong

első korong, hátsó borító

második korong

második korong, hátsó borító

Machine Gun

Machine Gun gravírozott oldala

borítók összerakva

hátsó borítók összerakva

Nick Uff nyomat

We Carry On

A nyomatból többféle létezik (én eddig ötfélével találkoztam neten), véletlenszerűen kerül a csomagba, melyik. Az enyém a We Carry On teljesen ijesztő klipjéből (ami rajta van az usb P betűn) egy jelenet. Mivel fenn van jútyúbon is, ezért be is ágyazom ide. A szám önmagában felkavaró, de ezzel a klip rendesen félelmetes tud lenni:

Belinkelem továbbá a szintén a P betűn, de onnan jútyúbon is megtalálható 2007-es, kocsmai The Rip-előadást, ami videó pont a folytatása egy korábbi bejegyzésemben emlegetett 2007-es élő előadás pont rossz helyen véget érő videójának.
A hanglemezek (csak az album) amúgy vastagok és nehezek, tuti nem sima, hanem legalább 180 grammos vinylről van szó, elég fasza.


Machine Gun in action

261

Akkor, ahogy ígértem az előző bejegyzésben:

Massive Attack, Portishead: Tsunami relief concert, Bristol Academy, 2005.

Volt ugye a nagy földrengés+szökőár 2004 végén Szumátra partjainál+Indiai-óceán partvidékén. 2005 elején pedig volt Bristolban ez a jótékonysági koncert. Ami több szempontból volt különleges vagy nagy esemény. Egyik, hogy Massive Attack és Portishead is fellépett egymás után. Másik, hogy 1998 óta ez volt az első, és 2007 végéig az egyetlen (leszámítva a kocsmai fellépést, valahol “portishead” címkével írtam már róla, meg sokszor visszalinkeltem, most nem fogom) fellépésük, satöbbi.
Ettől még persze lehetett volna az egész egy sima koncert. De tényleg nem volt az. Tehát miért is volt egyedi a dolog? Most jön a lényeg, “satöbbi” az előző bekezdés végéről.
Élőben nyomták. Méghozzá félig unplugged volt, ami alapvetően elektronikus zenét játszó zenekaroknál eleve érdekesen hangzik. És nagyon jól sikerült nekik. Másik, hogy voltak benne improvizatív részek. Massive Attack-ot megtámogatta a színpadon Liz Fraser is, de a csúcspont mindenképp az volt, amikor, figyelem, még a Massive Attack elkezdte játszani a Portishead legismertebb slágerét, a Glory Box-ot! 3D elkezdett rá reppelni (félig improvizált, félig a Risingson-t), majd maga a Portishead is bekapcsolódott Beth Gibbons-szal. Egyszerre mindkét csapat színpadon volt egy ideig így, utána a koncert folytatódott tovább, de már a Portishead játszott, szintén a fentebb elmondottak hangulatban.
Felvételen is hihetetlen nagy volt, hát még milyen lehetett a helyszínen, családias hangulatban… Sok koncertfelvételt ismerek mindkettejüktől, de ez kilóg a sorból. A kép is jó (bár nem vagyok teljesen biztos, hogy akkor készült), jo kis depis hangulat ami jön a nyugat-angliai szürke ipar- és kikötővárosból (gyk: Bristol), lakótelep, kilátástalanság, szegénység, kosz, trip-hop :))
Akinek esetleg nem lenne meg, töltse le és hallgassa meg azonnal!

Csomagban találhatóak képek is a koncertről. Ja, és úgy tudom cirkulál a neten olyan verzió, ahonnan pont a Glory Box hiányzik. Ez nem az. Ez teljes.

J. Kingz: Rockhead EP – Aesop Rock meets Portishead

Nos, sok mindent nem tudok erről a J Kingz-ről, New Yorkban leledzik, és megcsinálta ezt az EP-t. Összemixelt Aesop Rock és Phead számokat, érdekes, de jó végeredménnyel. Aesop Rock rapstílusa elég kemény, de jól össze lett hozva a lágyabb Portishead-hangzással. Jó cucc.

Third

Imént megjött a csomagom az amazon.co.uk-től. Többek között volt benne Portishead is. (Lényegében a Third miatt rendeltem onnan, de ha már lúd, legyen félkövér, berendeltem mást is amit itthon egyáltalán nem vagy jócskán drágábban lehet megkapni). Most persze idekívánkozik egy szép, szívhezszóló kritika az új albumról, mintha most hallanám először (most is az szól mellesleg), pedig nyilván nem most hallom először. Például a Last.fm-en is végig lehetett hallgatni. Meg az album több dalát már ismerem fél éve az ATP-s felvételekről (amióta azért apró, például számcím változások akadtak – most bejegyzésírás közben ahogy nézem, az ATP-s koncertről egyedül a Machine Gun címe maradt változatlan… hol van már Wicca, vagy Peaches?), vagy a tavaszi turné különböző helyszíneinek a felvételeiről. A Third ilyen újfajta nemhagyományos, hanem super jewel case box-ba van csomagolva, elég menőn néz ki. (A “sima” műanyagtok meg a “jewel case”, nyilván.) Ezzel, mint a képen is látható (rábökve nagyobb méretben is megtekinthető), teljes lett a Portishead kollekcióm. Aztán, mint a képen szintén látható, a Dummy kétszer is megvan, főleg véletlen folytán jutottam hozzá a bakelithez kb egy-két hónapja (az első Massive Attack és két Wailers társaságában).

Az album meg természetesen zseniális. Persze, mit is várhatunk a meg nem alkuvó bristoli srácoktól(+lány), akik mindig addig csiszolták minden egyes dalukat, amíg a bandából mindenki szerint tökéletes és hibátlan nem lesz, akik annak idején a digitálisan rögzített anyagot képesek voltak bakelitre préselni és onnan visszadigitalizálni, akik sokáig nem voltak hajlandóak még csak egy videoklipet sem készíteni, inkább forgattak egy rövidfilmet, amihez külön zenét írtak? Úgy vélem, beigazolódott az, amit még több, mint két éve (2006 január) mondtak az akkor őszre beharangozott albumra, hogy “this album will be colder than the first two albums”.

A bejegyzés elején írtam, hogy “idekívánkozik egy szép, szívhezszóló kritika az új albumról”, de nem tőlem, mert már megírta Rónai András a Quarton: Önmagát zárja be – Portishead: Third (természetesen A+ minősítést kapott, ami egyébként mással kapcsolatban nem túl gyakori ott). Ennél szebben, jobban nem is lehetne megfogalmazni, nagyon jó cikket írt. És hogy akár egy könyvet is lehetne írni a lemezről. És, hogy “igazából már nem is könnyűzene”.
Sőt, elég nehéz anyag, rendesen rátelepszik az emberre, viszont nem is ereszti (jó értelemben), könnyű újra berakni és meghallgatni megint, pedig tényleg inkább szorongásos hangulata van, de nem unalmas, érzelmileg felkavaró, és tuti még egy év múlva is fedezek fel benne új dolgokat. Míg a kettes album hangulata olyan volt, mintha minden amit látsz és csinálsz nem is te csinálnád, hanem valami filmet néznél, távolságot tartasz saját magaddal, a Dummy meg, hát nem is tudom, az ember úgy érezte magát kellemesen tőle hogy elment az életkedve, és ez az életkedvelmenés teljesen helyénvaló, jó dolog, addig erre az albumra talán a Rónai András által említett klausztofóbiás érzések a legjobb kifejezés. Nincs ingerenciám kimenni az utcára, de még a kertbe sem. Jó itt nekem a szobám biztonságában. Inkább újra meg kell hallgatni az albumot.
Hogy zárásként megint Rónai Andrást idézzem, remélem nem haragszik meg érte, de ez egy-az-egyben igaz rám is:

Az elmúlt tizennégy illetve tizenegy évben az első két lemezt többé-kevésbé rendszeresen hallgattam. Mindannyiszor az az érzésem volt, ami csak a tényleg legnagyobbak esetén: hogy általában tudod, hogy ezek, ne féljünk kimondani: tökéletesek, de amikor éppen hallgatod, akkor mégis újra meg újra meglepődsz, hogy tényleg, és mennyire. Nos, az elmúlt néhány nap intenzív tanulmányozása után kétséget kizáróan meg kell állapítanom, hogy a Third is tökéletes, de nem úgy, mint a Dummy és a Portishead.

Epilógus
Nos, hogy az elvileg az új albumról szóló bejegyzésben ilyen jól tereltem a szót (mint Turcsányi Narancs-béli filmkritikái, több más rendező több filmjéről megtudunk sokmindent belőlük, csak általában egy árva bekezdés az, ahol az elvileg kritizált filmet említi, de általában ott sem tudunk meg semmit róla), két dologgal zárnám le a dolgot.
Egyik, hogy feltűnően hasonlít a quartosok ízlése az enyémhez, például ők is nagy On-U Sound rajongók, miközben az országban alig hallottak róluk (de őket valami albumon vagy a hatásukat tuti mindenki hallott már valahol), ez különösen szívemet melengeti.
Másik, hogy ünnepélyesen megígérem, hogy ha már a Third-ről sok szó nem volt (viszont kapott az a 4 rendszeres olvasóm egy jó kis Portishead-áttekintést), elkövetkező napokban két érdekességgel (és lehet, hogy egyben ritkasággal) örvendeztetem meg az arra fogékonyakat, mindkettő részben Portisheaddel kapcsolatos. Letölthető lesz.
Mellesleg egyáltalán nem csak Portishead-et szoktam hallgatni, sőt, a teljes zenehallgató-mennyiséghez képest arányaiban viszonylag keveset. Persze nálam előfordult már, hogy egy héten belül akár 30 különböző artist albumait hallgattam végig. Nem ígérem, hogy már holnap felrakom amit ígértem, de azt igen, hogy érdemes lesz várni rá, valakinek tuti újdonság lesz.
Most, hogy remélhetőleg kellően felcsigáztam az érdeklődést, balra el.

[P] update

Hamarost megjelenik az új Portishead. A zenekar addig is szerte Európában turnézik. Ide persze nem jönnek. Ennek örömére beszereztem néhány koncertfelvételt a mostani turnéról. A legfrissebb a tegnapelőtti koncertről van, ami egyben a legutóbbi koncertjük. A legközelebbi ma esedékes. És persze nem rossz. Az új dalok egy részét most hallottam először, mert nem szedtem le a netre kikerült kétes anyagot (majd elküldi a cédét a brit amazon, azon meghallgatom!). Csak egy gondom van. Miért ugyanaz a setlist minden alkalommal? Ugyanazok a számok, ugyanabban a sorrendben. Nem unják? Na, mindegy.
Elvileg, mellesleg a héten kellene (kellett volna) megjelenni az új Tricky albumnak, ami állítólag arról szól majd, milyen szar volt felnőni a szegény külvárosi lakótelepen. Keménynek és érdekesnek ígérkezik. Elvileg hétfőn kijött (nem tudom mennyire volt hivatalos a hír), gyakorlatilag semmit nem tudni róla, és Tricky honlapja sem megy éppen. (ja, most szereztem be eredetiben a Vulnerable-t, különleges digipack kiadásban, rohadt igényes, és van három kiadatlan videó is a cédén – mármint a számok sem albumos dalok)