Avasi templom gömbpanoráma

A minap a valahanyadik Avasi Borangolás napján (véletlen egybeesés) lehetőségem volt szétnézni a nagyközönség előtt épp megnemnyitott avasi templomban. Ami azt jelenti, hogy néhányunkon kívül nem volt ember odabenn. Őket meg meg tudtam kérni, hogy bújjanak el. Ezt kihasználandó készítettem két gömbpanorámát. Egyet a beltérről, egyet a nyugati homlokzat előtti kis terecskéről, ami a város egyik leghangulatosabb része (csak sikerült a szoftvernek kétszer beleraknia egy ablakot).


(permalink)


(permalink)

Feljutottunk a padlásra is. Vannak onnan is képek :)

Kerékpáros útfelfestések viszontagságai

Szóval, még 2012 tájékán a város kaphatott sok pénzt az EU-tól, és elkezdték kiépíteni Miskolcon a “hivatásforgalmi kerékpárúthálózatot”. Ami a valóságban sajnos sok helyen használhatatlan valamiket, hülyén kialakított utakat és irányokat, értelmetlen felfestéseket vagy és állandó balesetveszélyes helyeket jelentett.. Egyik kedvencem az autóklub környéke, vagy a Kiss tábornok mentén a kereszteződésekben kialakított bringás “ugrató”, ami mellett a gyalogosjárdán pedig jól eldolgozott rámpa van – igaz, ezen idén javítottak valamennyit.

Valójában nincs hálózat, de igazi kerékpárút sem sok, azok is nagyrészt alkalmatlanok biztonságos és tempós közlekedésre
Valójában nincs hálózat, de igazi kerékpárút sem sok, azok is nagyrészt alkalmatlanok biztonságos és tempós közlekedésre

De nem csak az “utakat”, hanem még a festéseket is sikerült elég gyakran elrontaniuk. Egy ilyen útszakaszt mutatok most be, 2012-es fotók mellett idei “fejlesztések” és korrigációk fotóival.

Sokadik alkalommal hátha sikerül majd jól megcsinálniuk…

A Könyves Kálmán és Köztársaság utcákról lesz csak szó ebben az írásban, de van még munícióm a témában.

Tehát.

Először az “autós” útburkolati jelekkel frissítésével kezdték a munkát. Felezővonal, új, útszéli parkolóhelyek felfestése, miegymás. Aztán elkezdtek felmarni az aszfaltból téglalap alakú részeket néhány méterenként, a kerékpáros nyomfestések előkészítéseként. Itt volt az első furcsaság, a kiliáni szakaszon (Könyves Kálmán u.) ugyanis az út szélére autós parkolóhelyeket festettek fel, ami miatt bevitték a maratásokat az út közepére, közvetlen a felezővonal mellé. Ami később is (a Lórántffytól a vár felé haladva), elhagyva a parkolósított szakaszt, ott maradt kilométereken át. (Szintén furcsa, hogy a felezővonal ugyanakkor a parkolónál is megmaradt az út középvonalán, az egyik sávot ezzel jelentősen leszűkítve.)

Középen a nyomvonal. Sikerült a quick-and-dirty úthibajavítást is belekomponálnom a képbe: a 2010-es nagy árvíz idején süllyedt be az út, amit így javítottak. A kép 2012 őszén készült.
Behúzva a felezővonalhoz a nyomvonal, itt még nem vették észre a hibát. Sikerült a quick-and-dirty úthibajavítást is belekomponálnom a képbe: a 2010-es nagy árvíz idején süllyedt be az út, amit így javítottak. A kép 2012 őszén készült.

Kis idő után rájöttek, hogy a további szakaszokon bizony ki kell hozni szélre a jelzéseket… és újra felmarták mellette az aszfaltot. (Egyébként, ha valaki tudja, a marásra miért van szükség, kommentelje be! Úgy gondolták, kevésbé kopik a festés? A gyakorlat ezt nem igazolta.)

biciklinyomvonal03

lesz-e négy bicikli felfestve?
lesz-e négy bicikli felfestve? (spoiler: nem)

Innentől viszonylag rendben mentek a dolgok. Van egy fekvőrendőrként funkcionáló aszfaltdombocska is a Kandó-Könyves sarkán, oda később terelőket tettek le, ne a kerékpársávban ügyeskedjenek a gépjárművezetők. Ezeket a “kapukat” végül le is csavarozták, mert rendszeresen kirakták oldalra őket (egy másik útszakaszon erről van egy vicces sztorim). Ennek ellenére egy hosszabb szakaszon a bringás nyomon parkoltak az autók, egészen idénig. Persze, nem a biciklisek miatt takarodtak el az útból, erről lentebb írok.

Festik a jeleket

Készül a festés. A háttérben az egyelőre nem leválasztott fekvőrendőr és a nem jó helyen álló autók
Készül a festés. A háttérben az egyelőre nem leválasztott fekvőrendőr és a nem jó helyen álló autók

 

Ugorjunk innen előre a jelenbe (azaz most már a közelmúltba). Biztos a közelgő önkormányzati választások miatt, de idén újrafestették az igen csak megkopott jeleket.

Kapott az aszfalt friss, ropogós felezővonalat és gyalogos átkelőt, és valamit reszeltek a bringás infrastruktúrán is.

Először is, sajnos csak menet közben jöttek rá arra, ami két éve egyáltalán sikerült: nem jó helyen van a felezővonal ott, ahol parkolónak leválasztottak sávot az útból.

Ezt korrigálták, a képeken látható módon (pár hét múlva többé-kevésbé eltűntették a hibás festést).

Ugyanaz a szakasz, két irányból nézve. A jobboldali képen látszik, hogy a zebránál kaptak észbe, és nem a régi festés vonalán haladtak tovább.
Ugyanaz a szakasz, két irányból nézve. A jobboldali képen látszik, hogy a zebránál kaptak észbe, és nem a régi festés vonalán haladtak tovább.

Kábé harminc méterrel odébb megint:

Újra
Kicsit odébb újra sikerült elrontani. A másik helyszínt látjuk, szintén két irányból. Baloldali képen látszik, hogy honnan haladtak, és mikor vették észre a problémát. Aztán jól ráfestettek az előtte elkészített gyalogátkelőhelyet jelző festésre.

Nem tudom, lehet két brigád dolgozott (bár nem valószínű), de létezik, hogy közben elfelejtették a dolgot?

Máshol egy pár tízméteres szakaszon felfestettek egy külön kerékpáros sávot! Ezen a szakaszon volt a fentebb említett szituáció, amikor út egyik oldalán mindig ráparkoltak a kerékpáros nyomra. Itt tűzoltósági felvonulási útvonalat “állapítottak meg”, azóta nem igazán parkol ide senki – a város második legmagasabb lakóépülete tövében járunk.
Az egyik probléma ezzel, hogy elég szűkre sikerült a hely, amit a bicikliseknek hagytak. A régi, kopott, de még látható festés ki is lóg alóla. Persze, ahol folyamatosan ráparkoltak, ott a festés frissnek hat, de ugyanúgy kilóg.

Elég szűk, és takarítani sem ártana. Itt, ha a sávon belül próbál tekerni az ember, balesetveszélynek teszi ki magát.
Elég szűk, és takarítani sem ártana. Itt, ha a sávon belül próbál tekerni az ember, balesetveszélynek teszi ki magát…

Ezt orvosolták persze, felmaratva-leszurkozva a kilógó régi festést… de takarításra nem került sor.

Űrszelvénybe lógó lombozat – itt bizony még az autónak is közepebbre kell húzódni, kerékpársávon meg legfeljebb egy kutya tud elmenni
Űrszelvénybe lógó lombozat – itt bizony még az autónak is közepebbre kell húzódni, kerékpársávon meg legfeljebb egy kutya tud elmenni

Másik probléma ezzel, hogy megint nem sikerült összehangolni másokkal a “fejlesztést”: az út nincs letakarítva, és a fák lombja derékmagasságig ereszkedik, sőt, a képen látható fa utáni példány esetében (a fotón nem látszik) például a földet söpri, és oldalirányból is jóval a szűk kerékpársávocskán túlmenően nyúlnak be az útba.

Ahogy előrehaladt az ősz, az összes falevél ott állt meg és kezdett az esőtől rohadni, nincs bringás aki ráhajtana a balesetveszélyes szakaszra.

Régi és új festés, némi nedves avarral
Régi és új festés, némi nedves avarral

Összefoglalva, kulturált szólással élve, adtak megint a szarnak egy pofont. De bizonyára sok pénzt el lehetett rá lopni, meg talán még szalagot is átvágni. Csak mindenki másnak biztonságosan és értelmesen közlekedni, na az nehéz kenyér.

A képeket 2012-ben és idén ősszel készítettem. A munkások megengedték, hogy lefotózzam őket.

Ja, és az egész tárgyalt útszakasz körül-belül négyszáz méter.

Önkormányzati laptop nem kell félnetek jó lesz (frissítve)

Psztrnknál találtam, idézet tőle:

Miskolc a közeljövőben mintegy húszezer laptopot tervez kiosztani a helyi háztartások között az “A »Miskolc és agglomerációja digitális közösség« projekt keretében meghirdetett, informatikai eszközök térítésmentes használatának igénylésére természetes személyek által benyújtható nyílt pályázat” (közismertebb nevén: laptoppályázat) keretében.

Ezzel csak az a komoly gond, hogy backdoort is telepítenek mellé, még ha nem is így nevezik. Ahogy Ádám kiemelte a pályázati kiírásból:

Ugyanakkor lehetőséget ad a rendszergazdáknak szoftverek telepítésére a gép előtt ülő felhasználó beavatkozása nélkül

Mint egy rootkit.

A program nem alkalmas kémkedni a júzer iránt önmagában (dehogynem), és a szerveknek “nincsenek is olyan céljaik, mint amilyeneket a felsorolásban látunk” (kiemelés megint az eredeti bejegyzésből).

A továbbiakat olvassátok el Ádámnál: http://paszternak.me/blog/miskolc-kemlaptop

Az én véleményem pedig a kémkedésről, melyet az “amit megtehetnek, azt meg is szokták tenni“-elv alapján gondolok, és aminek szabad kinyilvánítására jogom van: dehogynem fognak.

Frissítés: tegnap volt a projekttel kapcsolatban lakossági fórum, meglehetősen, khm, érdekes jelenetekkel. A részletek elolvashatók psztrnk új bejegyzésében.

“Igényvezérelt közlekedési rendszer” Miskolcon – visszavonva

Az eredeti tervek szerint ma indult volna be a miskolci tömegközlekedési vállalat legújabb “szolgáltatása”, a nagyon (túlzottan is) hurráoptimista hangulatú beharangozóban igényvezérelt közlekedési rendszer néven hivatkozott újítás, kísérleti jelleggel négy buszviszonylaton (69, 5, 15, 20/20G). Látható, hogy ez elsősorban Diósgyőrt és a bükki falvakat érintette volna.

Azért indult volna, mert pár nappal később, a felzúdulás hatására lemondták. Számomra a lemondásról tájékoztató hírben egyébként a kulcsszó az “egyelőre“, azaz egyelőre nem indul a rendszer.

article1346Az új rendszer lényege, hogy este 8 után csak akkor indulnak a járatok, ha valaki egy órával a kiírt eredeti indulás előtt szól a cégnek, hogy utazni akar. A járatok csak a megrendelt megállóban álltak volna meg. Ez számomra azt az értelmezést is megengedi, hogy ha valaki fogalmatlanul kisétál a megállóba, mert nem tud az igényvezérelésről (mert pl. nem olvasta a megállóban, járművön, vagy bárhol a hirdetményt, mert az olvasás neki luxus), akkor elrobog mellette a busz? A négy viszonylatból három olyan helyeket szolgál ki, ahol nincs alternatíva: ha elmegy a busz, gyalogolsz, vársz (gyakran nagyon sokat), vagy taxit hívsz – ami többe kerül, mint a buszjegy, cserébe halkabb, tisztább, kábé azonnal jön, szintén nem áll meg buszmegállókban, de legalább a célállomásodig visz.

Jó móka lett volna ezzel az autóraterelő újdonsággal üdvözölni a mai Föld napját.

Viszont van, amit én igazán nem értek ezzel kapcsolatban. Ez az egész buli egy nemzetközi projektre benyújtott kitalálmány, ami az ATTAC (Attractive Urban Public Transport for Accessible Cities – Vonzó városi közösségi közlekedés az elérhetőbb városokért) nevet viseli (név és fordítása az Mvk honlapról másolva).

Nem értem, hogy gondolják, hogy a városi közösségi közlekedés népszerűségét növeli, ha nem jön a menetrend szerinti busz, hacsak egy órával korábban nem szólsz, hogy jöjjön? Ezt vajon ugyanazok találták-e ki, akik a miskolci tömegközlekedés 2007-es szétverésekor átalakításakor szétvágták az átmérős járatokat, és a közlekedés hatékonyságának növeléseként és menetidő rövidüléseként kommunikálták azt, hogy ezzel a lépéssel sok esetben átszállással lehetett eljutni olyan irányokba, ahová eddig nem?

A “Mobilitási problémák kezelése rugalmas közösségi közlekedési szolgáltatások biztosításával” részt sem értem, mit takar (nincs megmagyarázva), hacsak a kezelés itt a mobilitási problémák eszkalálását jelenti, a rugalmas pedig a korábbi szolgáltatás megnyirbálását (ami eddig menetrend szerint érkezett, most rugalmasan, de nem jön).

Ha valaki esetleg tudja a válaszokat, ne tartsa magában, mert számomra a fentiekben leírt alternatív közlekedés népszerűsítés nem az autó-helyett-busz, hanem busz-helyett-bármi-alternatívát vetíti előre. Ami a legtöbb embernél (azok közül, akinek tényleg van választási lehetősége) gyakorlatilag az autóhasználatot jelenti.
Hat-hét éve még szinte nem voltak dugók Miskolcon. Véletlenül pont a tömegközlekedés nagy átalakítása után lett mindennapos jelenség, a legutóbbi fejlesztések (“városnéző” viszonylatok, mocskosul megritkított járatok, és igen, a zöld nyíl is) nyomán már Diósgyőrben is, legalábbis csúcsidőben.

Egyébként biztosan lehet ezt az úgynevezett rugalmas (DRT – Demand Responsive Transport) vagy igényvezérelt közlekedési struktúrát jól is csinálni, vagy tán az is jobb ötlet, ha bevezetjük az iránytaxizást, vagy nézzünk szét a  kubai amarillók közt ötletelni. :)

Utolsó bekezdésből:

A rendszer tesztelésének az a célja, hogy felmérjék és kiértékeljék, hogy az utasok részéről milyen a rugalmas közlekedési rendszer működésének elfogadása és annak használati hajlandósága

Az elfogadást és hajlandóságot azt hiszem éles teszt nélkül is igencsak megérezték, ha pár nappal a bejelentés után – egyelőre – visszavonták a tervet.

Ja igen, és ha már alternatív, rugalmas közlekedés és közösség, ma van a Föld napja, így, szokás szerint 17 órakor indul a tavaszi miskolci Critical Mass!

Miskolc, ködben

[iPhone 4S / Instagram]

A főutca az Erzsébet térnél, villamossal

Szemere-kert (a fény azért ilyen, mert hidegfehér LED lámpák intézik a közvilágítást)

Minorita templom. Pár hónapja posztoltam közelebbi képeket is a torony és a szobor mellől (az állványról)

Erzsébet tér, az ország első Kossuth szobra

Kossuth prezentálja a Holdat (tudom, elcsépelt kompozíció, de nem tudtam kihagyni)

Miskolc főterénél Miskolc reprezentatív épülete. Azt hiszem jól reprezentálja, mi megy mostanában itt a hivatalosan kommunikált “Teremtő hangulat, erős lokálpatriotizmus és feltörekvési vágy” helyett…

Templom, Holddal. Ez már valójában Újdiósgyőr. (Van olyan beállítással készült kép is, ahol látszik a templom maga is)

faág, Holddal és templommal :) helyszín, mint az előzőnél.

(Vár környékéről is akartam fotót, de már Újgyőrnél sem igazán volt köd, Ős-Diósgyőrben meg pláne nem, de ez így szok lenni…)

“Teremtő hangulat, erős lokálpatriotizmus és feltörekvési vágy”

Bemutatták Miskolc új arculatát. Legszembetűnőbb az új logó (más még szerintem nincs is) A bejegyzés címeként idézett mondat a polgárjenő szájából hangzott el, miszerint a lapok már a fenti jelzőkkel cikkeznek Miskolcról.

Nem tudom ezt a baromságot honnan vette, én Miskolccal hírekben leginkább a bűnügyi rovatban találkozom, meggyőződésem, hogy a lapok erről szeretnek cikkezni inkább, mint a rengeteg jó dologról (pl most a Cinefest, ami azon kevés jó dolog amit nem sikerült a városvezetésnek elcsesznie), mert nem Miskolc a legbűnfertőzöttebb település… csak a híre rossz.

Persze az igaszsághoz hozzá tartozik, hogy egyre több helyen tűnnek fel egy cikkben a Miskolc szóval a “teremtő hangulat” és az “erős lokálpatriotizmus”, valamint a “feltörekvési vágy” kifejezések, de azok mind a polgármestert idézik…

Az új városi logó elemei kontextus nélkül, egymás mellé lerakott rövid színes vonalakként az önkormányzat lapjának múlt hétvégi számában már feltűntek egy Móricz-idézet társaságában (valamiért kétszer is berakták az újságba, ugyanúgy, ugyanazzal az idézettel, nem redundáns ez egy picit?), amit szerintem a beavatottakon kívül senki nem értett, mi a fene is az. Nem így nézett ki:

Amiket továbbiakban nyilatkozott a polgármester, csak annyiban kommentálnám, hogy szép, hogy sok programot felsorolt, például a diósgyőri várban, de pont ők üldözték el onnan a legrégebbi, leghíresebb és nemzetközi eseményt. Nem beszélve arról, hogy Diósgyőrt tudatosan kezdik leépíteni az elmúlt két évben, rendezvényeket, szolgáltatásokat költöztetnek a város más pontjára a diósgyőri polgárok “örömére” (amikor már a boltban is ezeket hallod vissza, tudod, hogy baromira nem tetszik a népnek amit művelnek lakhelyével).

Miskolcon és közvetlek környékén ezernyi jó dolog van, amiért érdemes ide ellátogatni, csak nem ezt a tényt kéne folyamatosan ismételgetni, hanem kezdeni is valamit, hogy meg is lehessen rendesen látogatni ezeket a dolgokat. Nem parkolót akarok a vár melletti tó helyére (szerencsére ezt a tervet végül szanálták), aszfaltfestéssel létesített, közlekedésre alkalmatlan “bicikliutakat” (aminek minősített esete a belvárosban az az útvonal, ami kétszáz méteren ötször(!) keresztez közutat, hogy a végén ugyanannak az útnak ugyanannak az oldalán folytatódjon) vagy óriásravatalozót az egyetemi campus közepére a parkot felszámolva, hanem mondjuk a közvilágítás kijavítását a Mélyvölgyben (gondoljatok bele, hangulatos macskaköves kis utcás meredek pincesorok a belvárosban, hol van még ilyen?? Ja, és ki tud róla, aki nem helybéli? Csak ezért emeltem ezt ki).
Egyébként örülök, hogy egységes arculatot kívánnak kialakítani, és fejlesztésekre koncentrálnak (legalább szavakban), mert ez azt is jelent(het)i, hogy remélhetőleg befejezték a város intézményeinek szétverését. (Amiről belső látleletként (értsd: szenvedő alanyként) például psztrnk írt sokat, de beszéltem már kultúrintézmény alkalmazottal én is ezekről.)

Ja, az egyszerűsített logó (ld. fenn) tényleg nem rossz.

Ha valaki ezt olvassa, ugyan írja már meg kommentben, hogy Miskolcra asszociálva először a “teremtő hangulat, erős lokálpatriotizmus és feltörekvési vágy” vagy valami egyéb (éspedig?) jut eszébe, erre kíváncsi vagyok. Nekem pl nem, pedig szeretem a várost, itt élek annak ellenére hogy olyan ritka helyzetben vagyok, hogy bármikor elköltözhetnék akár egy héten belül, ha úri kedvem úgy tartaná.

Ravatalozó a Miskolci Egyetem közepére?

Az a helyzet, hogy pár hete megírtam egy elég hosszú bejegyzést arról, miért is nem jó, miért is nincs értelme annak, és személyesen én miért is nem szeretném stb., hogy egy ravatalozót (urnafalakkal kiegészítve!) telepítsenek a Miskolci Egyetem közepére, az egyetemi campus egyik legnagyobb vonzerejét jelentő gyönyörű parkba (pontosabban: a park helyére), csomó érv mellett véleményeket is felsorakoztattam, többek között olyan emberekét, akiknek az ablaka pont a helyszínre néz, meg megpendítettem a főépület felújításának (tudok piszkos részleteket:)) és a már meglévő, de romjaiban heverő egyetemi szoborpark állapotát és pénzügyi helyzetet, de rájöttem, hogy úgysem érdekel senkit és annyi betű lenne, hogy úgysem olvasná el senki, ezért csak felteszek pár egyszerű kérdést ezután a kiválóan elnyújtott barokkos körmondat után elhelyezett látványterv alá.

Persze, nem ravatalozó lesz az, csak úgy néz ki. Persze, nem urnafalak lesznek azok, de úgy néznek ki. Mellette sem sírok lesznek, de a látványterven úgy néznek ki. Hivatalosan nem szakrális épület lesz, de úgy néz ki, bár az egyetlen egyetemi intézmény ami beleköltözne a kész épületbe véletlenül pont a lelkészség lenne (állami, világi egyetemről van szó, persze valójában az legviccesebb, hogy az épület céljait röviden összefoglaló bullshit-listán pont a lelkészség odaköltöztetése az egyetlen értelmes pont. Ja várjunk, leendő funkciói között ott a templom is!). Mellesleg: ez az egész kibaszott nagy lesz! Ha nem a legközepebbre terveznék a helyét, akkor is uralná a campust…