Azt tudtátok, hogy a Legonak volt futballhuligános készlete?

Pajzsos rohamrendőrökkel, panorámás-tolórácsos csapatszállítóval, és persze rabomobillal. A készlet sorszáma 3314.

3314-1

Az 1998-as futballvilágbajnokságra megjelentetett speciális fodballos készletek között is kakukktojás volt ez, a korabeli Town készletek között meg pláne.

Négy legóembert tartalmaz, egy kiválóan eltalált, rosszarcú huligánt, bőrdzsekiben, félrecsapott sapekkal a fején és kendővel a nyaka körül, amivel eltakarhatja a rossz arcát, amennyiben akadályozni szeretné az azonosítását az intézkedést foganasító hatósági személyek által. Akik közt van egy hagyományos rendős, valamint két pajzsos rohamrendőr, bár a képen csak egy pajzs látható. Ha csak az operatív állományt nézzük, a karhatalom akkor is kétszeres túlerőben van. Igaz, kényszerítőeszközük a Lego akkori politikája szerint egyiknek sincs, de azóta megjelent készletekből (akár csak ha a gyűjthető figeket nézzük) könnyen pótolható. Ahogy a huligánnak is adhatunk már bézbólütőt is a kezébe esélykiegyenlítés céljából.

Amivel a készlet másik igazi érdekességéhez érkeztünk (az egyik az volt, hogy létezik): az egyik rohamrendőr-figura nő. A Legót évek óta ekézik a minifigeknél tapasztalható ordas aránytalanságért a készletekben található minifugurák nemi megoszlásában, valamint az itt tapasztalható foglalkozásbeli egyenlőtlenségek miatt, amin az utóbbi években tudatosan és látványosan próbál javítani a cég. Erre itt egy sisakos női rohamrendőr 1998-ból. Kiváló!

A bukolikus jeleneteket idéző, kiválóan megkomponált dobozképen azt látjuk, amint a huligánunkkal szemben éppen intézkedést foganatosítanak (írhatnám, hogy pajkos mosollyal az arcukon vidáman kergetőznek a zöld réten, vagy, az elmosódott háttér alapján: a stadionban a pálya szélén), miközben a laza napszemüveges támogató állomány ( = a sofőr) a járműje ablakán jókedvvel bíztatja, feltehetően a kollégáit, miközben a meseautó hátsó ajtaja nyitva áll, hogy azonnal rabosítani tudják az elkövetőt. A ketrec padlózata is rácsos, feltételezhetően az exkrementum és egyéb testnedvek gyors elvezetése céljából. A háttérben látható a remek csapatszállító (panorámaablakok!), aminek a hátuljára lehet akasztani a rádiót és megafont, az elejére pedig egy hatalmas rácsot szereltek, amivel tömegoszlatójárműnek is kiválóan alkalmazható.

Az a helyzet, hogy nekem nagyon tetszik a készlet és szeretnék is egy példányt.

(kép: brickset)

Diósgyőri vár LEGO-ból – újra Sebő Ferenc

Korábban, még szeptemberben bejegyeztem, hogy Sebő Ferenc Legóból mindenféle dolgot építget, konkrétan ott a budai várról volt szó.
Rögtön azután került egy link, amin Diósgyőr vára van legóból megépítve, ráadásul külföldi építőmester munkája.

Nos, a Kockagyár blogra megérkezett a diósgyőri vár Sebő Ferenc építésében, kb mai és kb fénykorabeli állapotban is láthatunk fotókat.
Sajnos csak a belső vár felsőbb részeit építette meg (néhol hozzátoldva a valóságban távolabb, és a megépített falaktól alacsonyabban lévő kapukat), de így is menő a végeredmény. A felhasznált sárga jobban is illik a várhoz, mint a LEGO várépítészetben egyeduralkodó szürke.

A Diósgyőri Vár LEGO-ból

Robert Carney európai várak méretarányos Lego makettjeinek készítésével foglalkozik. Nem microscale-ben! Mindent gondosan előre megtervez, a részletekbe menő vártörténeti kutatástól kezdve a kézzel, a Lego építéshez készített tervrajzokkal egyetemben. Az elkészült művek néha több tízezer kockából állnak.

Pár éve megépítette a Diósgyőri Várat is, feltételezett XVI. század közepi formájában (a rondella már pont lemaradt). Kilenc hétig tartott az építés. A honlapján azt írja, hogy akkora volt a modell, hogy évek óta először kockavásárlásra kényszerült, a kész vár 34352 darabból áll (plusz a legóemberek és felszerelésük), amivel (Vajdahunyad vára után) a második legnagyobb legóvára.

Bizonyos részletek alapján azt mondom, hogy elég sok fényképet/rajzdokumentációt gyűjtött be az építéshez. Fedeztem fel olyan megépített részletet, ami általában le szokott maradni a várról készült fényképekről – de sajnos maradt is le hasonló részlet. De nem mondanám, hogy ez elvesz az értékéből, mert nem.
Aki ismer, tudja, hogy szeretem a várat, a környéket (itt élek) és az átlagosnál jobban ismerem a történelmét is a vidéknek, meg szeretem a jó kis legó építkezéseket, ezért ez a kettő nagyon szépen összejött Carney úr részletesen kidolgozott monumentális Diósgyőre. További képek a kész modellről és az építés menetéről a fentebbi linken találhatók.

Érdemes továbbá meglátogatni a Carney Castle honlapot, más remek építményeket végigböngészni (mindet még nekem sem sikerült). A fickó tud valamit, és van hozzá elég alapanyaga is.

(a várról a linket egy tegnapi Sebőváras, Diósgyőrt kérő kommentemre kaptam a Kockagyáron, sajnos már nem emlékszem, kitől, mert időközben eltűnt a linkes válaszkomment. Szólj, és beírlak a posztba!)

Új bejegyzés: Diósgyőri vár LEGO-ból – újra Sebő Ferenc

Sebő Ferenc és a LEGO Budai vár

A mai nap (hét?) legnagyobb cikke: Sebő Ferenc (nem ismered? szégyelld magad!) megépítette a Budai vár Zsigmond-kori állapotát legóból. Ami önmagában is érdekes hír, de! Mindezt a nyolcvanas években követte el, és sok egyedi technikát használt, és a végeredmény egyszerűen nagyon gyönyörű.

Érdekes interjú legózásról, a nyolcvanas évekről és építészetről a Kockagyáron még több képpel (ez a kép is onnan származ).
Menő.

(Sőt, annak idején a Diósgyőri várat is megépítette – amit hamarosan részben visszaépítenek, ami visszaépítés módja és formája igen kérdéses, hogy jó-e és úgy kéne, de erről talán már itt is rinyáltam.)

Új bejegyzések:
A Diósgyőri vár legóból
Diósgyőri vár LEGO-ból – újra Sebő Ferenc

Lego 7641 Utcasarok feat. 8401 Minifigura gyűjtemény – egy szociotanulmány (“Életképek”)

Valahol az Egyesült Államokban (a készlet stílusa és a feliratok alapján), a Legóvárosban pezseg az élet! Az utcasarok különösen forgalmas hely, hisz itt nem csak több út forgalma fut össze, hanem egy buszmegálló is található!

A busszal pedig folyamatosan távoznak és érkeznek az emberek, mint aki épp leszáll a 244-es járatról. Most érkezett az amerikai Közép-Nyugat egy tipikus, beltenyészettel, elfojtásokkal, bigottsággal és metaforikus szekrényekből időnként metaforikusan kieső metaforikus csontvázakkal teli városkájából, a bibliaövezet mélyéről, ahol már forróvá vált a lába alatt a talaj. Foglalkozására nézve helyi, isteni küldetéstudattal rendelkező sorozatgyilkos, amit sejtet a külseje is: eszelős vigyor, barna szemöldökhöz feketére festett haj és az arrafelé divatos kockás flaneling, ami begombolva elrejti a vérpettyes pólóinget. Bőröndében szépen elrendezve, ahogy az egy jó munkásemberhez (és jó munkás emberhez) illik, mesterségének eszközei.

Nézzétek, milyen boldog, hisz amint leszállt a buszról, rögtön észrevette a padon ülő zsenge hajadont, aki lakossági rnb-t hallgat a ghetto blasterből. Újabb megváltani való, eltévedt bárány! Meg kell menteni ebből a fertőből, ami a mai világot jelenti, és rám vár a feladat! Előbb becsalogatjuk valahova, a pizzéria pont jó lesz, a kólájába tett altatóval elkábíthatjuk! Jó kezdet, szeretni fogom itt! Remélem nincsenek köztéri kamerák, mint amiket otthon elkezdtek felszerelni.

De O’Malley posztos is figyel ám! Ír őseire jellemző vörös bajusza és bozontos, szintén vörös szemöldöke közül szigorú tekintettel méregeti az újonnan érkezőt.

A távoli krumpliföldek öröksége erősen él benne, neki minden idegen, minden messziről jött ember gyanús. Még ha kedves, istenfélő közép-nyugati bibliaügynöknek is néz ki, mint ez itt aki épp leesett a buszról. Úgy látom, összepiszkolta piros tintával a bőröndje sarkát.
O’Malley épp a “Szerelmes ír hazám…” kezdetű dalt dúdolja, ami kis híján könnyeket csalt a szemébe, majdnem lágyítva az ő kérges lelkén, de aztán eszébe jut, hogy miért is nem a hatvanas években él, mert akkor mindig lenne egy-két szétverhető hippicsoport levezetni a munka közben felgyülemlett feszültséget. Ezt végiggondolva újra elkomorul, és arra gondol ha megint feltűnik a gördeszkás mitugrász majd jól szétcsap közte, mert veszélyezteti a gyalogosokat.

Peroxidos hajú (a szemöldöktetoválást még barna korában készíttette) Wiickyy a legújabb rádiós slágerekre tompul, és üres az agya, miközben az izmosseggű biciklis futárcsáveszt hesszeli félszemmel. Biztos a sok pedálozás teszi… Szája szélén nyálcsepp csordul…

Sally keményen dolgozik, hogy, mint a Legovárosok történetében első női szakács bizonyítani tudjon. Épp most vett ki a kemencéből egy újabb adagot!
Jó érzékkel választotta meg a pizzériájának a helyét, az utcasarok forgalmas hely, mint minden pont ahol több út fut össze. De itt még egy buszmegálló is található, ahova számtalan potenciális kuncsaft érkezhet, mint az a kék, kockás inges úriember, aki épp most száll le a buszról. Nem beszélve azokról, akik a buszuk érkezése előtt gyorsan be akanak kapni pár falatot, mint a szakállas csóka az emeleten. Ott van továbbá a szomszédban a biciklijavító-műhely és gördeszkabolt! Az oda járó hipsterek mindig el vannak eresztve anyagilag, és beülnek egy kólára, ahogy a deszkások is néha itt tekerik a dzsojntot – kis ár a nagy keresletért, elszívni a parkban fogják úgyis, ha el nem kapja őket az a morc közeg aki mindig a sarkon posztol…

F.G. Bicycle Repair Man (barátainak csak Superman) elégedett, kissé gúnyos félmosollyal áll piciny üzlete előtt. Jó választás volt ide telepíteni a boltot, a sok hipster hozza a biciklijét fixivé alakítani aranyáron. Értelme nincs nekik, de üzletnek jó. Mikor meg kimegy a divatból majd visszahozzák jól a gépet, és fillérekért megveszem jól tőlük, visszaalakítom jól és eladom jól normális embereknek, akik biciklivel csak közlekedni szeretnének. Ott jön péltádul az a fazon a hülye szemüvegével és ál-űrpilótadzsekijével, múltkor alakítottam át a bringáját. Ráadásul (természetesen) futárként dolgozik, mert azt hiszi, ez (és ő) menő.
A deszkásköcsögökkel viszont vigyázni kell, mert még teletag-elik nekem a falat, de bölcs előrelátással felszereltettem egy kamerát a bejárat felé. Ahogy nézem, a csaj a padon is rajta lesz a felvételen! A köcsög zsaru a sarkon meg bekaphatja, miatta egy trombitát sem tudok elpöffenteni itt a bolt előtt.

Max (felvett név, mert ő mindenből a Maximumot hozza és jelenti), világ császára, a hipster futár épp csomaggal vonul. Ál-alternatívan trendi külsejével elsősorban csajozni szeret. Úgy döntött, elteker a biciklibolt és kedvenc pizzériája előtt, jól is tettem, mert lehet villogni a ribanc előtt a padon. Még jó, hogy a menőbbik, narancssárga napszemcsim meg új converse tornacsukám van rajtam ma! Mellesleg pizzéria bakker, ide családosok meg gyerekek is járnak, mikor nyílik már egy nyüves romkocsma itt a városban?! Mindegy, addig ez is megteszi. A köcsögölő zsernyák is megint itt van, ennek sincs jobb dolga mint engem baszogatni, mert nincs fék a bringámon, meg hogy nem a járdán kéne mennem, igaz, múltkor is elcsúsztam egy otthagyott palotapincsin. Mindegy, ez a hülye fakabát nem is tudja, hogy mi a menő manapság.

Tárgyalásra menet az üzletembernek álcázott egyetemi oktató beült megebédelni a pizzériába (még van idő a busz indulásig). A yuppie-k ugyan nem hordanak szakállt, de ő sem tudhat mindent. Azt sem tudja, hogy nem tud semmit a campus falain kívüli világról.
Bőröndben a két hónapja átnézetlen, de már kávéval lepecsételt beadandók (majd odapasszolom valamelyik doktorandusznak) társaságában ott a laptopja és Heidegger-kötete, amivel naiv bölcsészlányokat szokott felszedni az egyetemi kávézóban. A kinti padon ülő leányzó a legutóbbi szemináriumán benn ülő hamvas lánykákat juttatja az eszébe, akik bármire képesek egy jó szemináriumi jegyért vagy Erasmus-ajánlásért. És nagyon odaadóak! Így szeretek jó osztályzatokat és ajánlásokat adni…

Gnóm meg csak gurulni szeretne. Épp versenycsíkozást megy rakatni a deszkájára, mert attól gyorsabban gurul. Lehet, ha már itt van a tag-jét is otthagyja valamelyik falon, majd tovagurul, mondjuk bedobni egy pizzát.

Joe, a sofőr meg csak vezet. Este aztán megiszik pár sört a meccs közben, aztán megveri az asszonyt (félszemmel látja a bigét a padon, miért nem tud az asszony is ilyen fiatal és nem kövér lenni?!), mert otthon is ezt látta az apjától.

 

Aztán az egészet elpusztítja a nukleáris tél.

Összes kép (rábökve megnőnek, mint a fentiek):







…és most énekeljük közösen Robert Johnsonnal a Cross Road Blues-t (ugyan nem City Corner blues, de mégis….)
♬ Standin’ at the crossroad, baby, risin’ sun goin’ down
Standin’ at the crossroad, baby, eee, eee, risin’ sun goin’ down ♪

(illetve kommentben van pár megjegyzés)