Kocsonyafesztivál első nap – röviden

Tegnap régi, ritkán látott barátokkal kilátogattunk, első nap. Nagy Feró délutáni matinéjára nem is akartunk kiérni, első cél a Paddy and the Rats koncert volt.
Lett volna inkább mondjuk Firkin.

A koncert vége felé már kifejezetten unatkoztam, véleményem szerint meglehetősen sablonos, és eléggé egyszerű (itt kijavított Sün felesége: nagyon egyszerű) zenét toltak, enyhe hakni-jelleggel. De úgy látszott, a helyi gimnazistáknak ez jött be.
Lehet, az a baj, hogy ismerünk sokkal jobbakat. Sünnel meg kicsit elszégyelltük magunkat, mikor az amúgy nem kifejezetten szimpatikus Kalácska Gábor (bocsi, ír álnevét nem jegyeztem meg) a régi iskoláját (nem, nem old-school) emlegette. :)

Érdekessége volt a fesztiválnak, hogy kétszer körbejártuk, és sehol nem találtunk programot. Számtalan más rendezvényhez találtunk programot, sőt, az egész fesztivál tele van egy rendezvény programjával tapétázva, de az is valami egészen más, nem a kocsonyafeszt. Pedig meg akartuk tudni, hogy aznap este még mi várható, és az adott színpadon épp ki játszik (hogy a jövőben el tudjuk kerülni). Tömeg, részeg nyolcadikosok voltak, mint rendesen, a furcsa még az erős rendőri jelenlét volt. Meg kiváló illatú ételek, veszélyes lehet éhesen bóklászni, olyan a választék :)

Ma este: Lee “Scratch” Perry koncertközvetítés, Bob Marley születésnapi buli

Lee “Scratch” Perry a könnyűzene egyik legérdekesebb és komoly hatású figurája, a szó szerinti őrült zseni. Gyakorlatilag ő találta fel a reggae-t és dub-ot, korai turntablism-t, produceri tevékenység, trükkjei máig használatban vannak. Coxsone Dodd híres Studio One-jában a hatvanas-hetvenes években kb mindenhez/mindenkihez köze volt, amit ma klasszikus és legendás reggae-dub felvételeknek (vagy slágernek:) vagy, emberek esetén híres és legendás zenészeknek/előadóknak nevezünk.
Például az összes korai The Wailers és Bob Marley felvétel.

Mai, Besançon-ban adott, Bob Marley születésnapi partynak írt koncertje (amin, ha jól értelmezem, Max Romeo is jelen lesz! Őt a laikus közönség – a Perryvel közös – I Chase The Devilről, vagy annak Prodigy-feldolgozásáról ismerheti elsősorban.) weben is megtekinthető lesz.

Tehát ma (február 11) este közép-európai idő szerint 22 órától, itt lent beágyazva, vagy itt.

Tackhead turné Mark Stewarttal ősszel!

tackhead Ősszel újra turnéra indul (Európában) a Tackhead teljes létszámban: Adrian Sherwood a keverőpultnál intézi a semmivel össze nem téveszthető On-U hangzást, visszhangokat és zörejeket, Keith LeBlanc a doboknál az ő semmivel össze nem téveszthető játékstílusával, Doug Wimbish basszusgitáron az ő semmivel össze nem téveszthető játékstílusával, Skip ‘Little Axe’ McDonald pedig gitáron zúz vagy épp finoman simogatja. Ének Bernard Fowler.
Feltételezem köze van a 10/10/10-kor várható Sharehead megjelenéshez a turnénak :)

A turné kettős turné lesz, ugyanis esténként két koncert várható, a másik esetén Mark Stewart lép a színpadra Fowler helyett, és a többiek mint a Maffia folytatják a zenélést, persze AMS is marad a keverőpultnál. (Aki nem tudja miről van szó nézzen sürgősen utána!)

Ez a kettő külön külön is erős zenei csemege lesz, egymás után meg pláne. Igaz, Tackheadnél sokan (én is) inkább Gary Clail-t látnánk szívesebben Fowler helyett, sokkal keményebb lenne a buli.

Időpontok még sajnos nincsenek, de remélem eljutnak Magyarországra is. (Ha esetleg olvassa valami rendezvényszervező, akkor a Paperclip Agency-nek kell írni koncertet leszervezni)

Tackhead.com
On-U Sound.com

Végezetül egy szám egy 2005-ös bristoli Maffia koncertről (Stewart, LeBlanc, Wimbish, McDonald + Sherwood), érdekes felvétel, az eredetileg ipari-dub-experimentális a Liberty City-ből és a Blake-féle Jerusalem-himnusz saját, még ipari-experimentálisabb feldolgozásukból gyúrt szolid, lassú de kemény dub:
Mark Stewart & The Maffia: Liberty City/Jerusalem (live) by Neuromancer

Továbbá egy Tackhead koncertről egy videó, 1989, London T&CC, a zenekar focihimnuszát zúzzák miközben a közönség őrjöng (keverőpultnál persze AMS)

Jegyárakról

Berlinben folyó hó közepén lesz a Wassermusik 09 fesztivál a Haus des Kulturen der Welt (Világ-kultúrház? :). 17-én, pénteken pedig három élő legenda lép fel:

  • 19 órától: Horace Andy
  • 20.30-tól: Lee “Scratch” Perry + Adrian Sherwood

Utána filmvetítés, a Countryman című rasztafilm.
És mindez potom 10 euróért (mostani árfolyamon kb 2700 forint)! Ha a film nem érdekel, akkor potom 8€ a beugró, de két ember összesen 15-ért (fejenként kb 2000 forint) mindent végignézhet.

Ezzel szemben manapság Magyarországon már a hazai másodvonali és igénytelen szarokért is elkérnek koncerten hatalmas pénzeket. Külföldi előadó esetén meg általában örülhetünk, ha valami jó koncert van, és megússzuk 5000 alatt.
Elég szomorú.
Bár ott lehetnék aznap Berlinben.

Programajánló

Tegnap olasz noiserock koncerten voltunk az igen kellemes és hangulatos vasutas Vörösmarty művházban. Fellépett a Maximillian I és a Hiroshima Rocks Around (a két zenekar összesen négy embert jelent, és a zenekar tagjainak halmazának a metszete pusztán egyet), szavakkal leírhatatlan élmény volt :)) Már felvételről hallgatva is csodálkoztam, hogy ezek biztos olaszok? És nem japánok? De persze azok, viszont zenéjük, sőt, a helyszínen a performanszuk alapján tuti japán gének vannak bennük :) (Japán a hazája és mekkája ennek a stílusnak.) Érdekes volt, mert baráti társaság valamilyen fiatalok valamilyen kultúregylete buli volt, ketten voltunk idegenek amúgy mindenki mindenkit ismert, kicsit olyan érzés volt a koncert előtt várakozni, mintha idegenként betolakodott volna az ember egy lagzira (na jó, kevesebb volt a részeg). Meg szemlátomást a többség még csak kíváncsi sem volt a fellépőkre, pedig megérte. Én jól szórakoztam, bár a fülem még picit cseng.

Na, ott szedtem össze az alábbi szórólapot, amihez nem fűzök kommentárt, csak annyit, hogy bizony ott a helyünk!
nyíló rózsa lett a szívem

“Nyíló rózsa lett a szívem”
Fodor János

országos nótaverseny győztesének műsora
2009. 06. 25-én 15 órától
Vörösmarty Művelődési Házban (Miskolc, Lenke u. 14/a)
Közreműködik:
Arany Alkony Nótaklub
Vendégünk:
Szivárvány Nyugdíjas Klub Tánckara
Zene: Szakszon Csaba
Tombola.
Belépő: 500 Ft

Kár, hogy valószínűleg (biztosan) nem érek rá.

Tricky Magyarországon!

Nem elég, hogy jön július végén a Nine Inch Nails (a két évvel ezelőttit ki kellett hagynom, de hibás döntés volt, már amennyire döntés, bonyolult, mindegy), meg lesz valami titkos vendég, de biztos nem a NIN|JA-t hozzák, azaz NIN + Jane’s Addiction, mert Európában csak az Egyesült Királyságba jönnek együtt elvileg (az előbbi link túlvégén ingyenesen letölthető EP), pedig jó lenne, hanem!
Tricky!
Sajnos a Szigetre, pedig reméltem, hogy tavalyival ellentétben idén nem kell Szigetre mennem, de a fesztivál honlapja szerint igen. Tricky myspace oldalán augusztusi dátumok még nincsenek (A hozzá köthető domain-ek meg valamiért most nem üzemelnek, még a Brown Punk sem). Last.fm-en fenn van, augusztus 12-ei dátummal, ami vagy igaz vagy nem, mert ahogy nézem akkor kezdődik a fesztivál.

Tricky fellépései mindig nagyon durvák és intenzívek (van nekem jópár koncertfelvételem), még ilyen talk-show haknit is teljes gőzzel nyom le, maximálisan beindulva. Tehát durva lesz. Ott a helyem. Meg azt hiszem ideje szétnéznem külföldi oldalakon és megvenni bakeliten a Knowle West Boy-t, hogy az is meg legyen eredetiben (a többi soralbum audio cd-n már meg van, kettő közülük korlátozott különleges kiadás, a Knowle West Boy elektronikusan meg flac-ben).
Júniusban meg a PeCsában Down lesz, tavalyi jól elmaradt helyett. (A többi sziget fellépő meg megtekinthető a fesztivál honlapján, tudnék összeállítani egy erős napot magamnak.)

Lollobrigida (zeneajánló)

Régebben Lollobrigida Girls, újabban VIS Lollobrigida. Ez egy zeneajánló, kis koncertbeszámolóval.
Teljesen véletlenül ismertem meg ezt a zenekart. Épp a Lee Perry koncert után faszolt sörömmel bóklásztam a Szigeten, mikor az A38 sátor előtt vitt el az utam, gondoltam bekukkantok. Épp beállást végezte egy zenekar, én akkor értem be amikor valami durvulást nyomtak Apple fémBookról. Lollobrigida - Cartoon Explosion Meg a két csaj viccesen nézett ki, és az énekesnő a beállás alatt szóval tartotta a közönséget. Meglehetősen érdekesnek tűntek ahhoz, hogy maradjak, és úgy érzem, nagyon jól jártam. Az első számot (“Party” címűt azt hiszem) amit lenyomtak a saját elmondásuk szerint még nem a koncert részeként tették, hanem “sound check”-ként csinálták, de már az megadta az alaphangulatot.
Ők voltak a horvát Lollobrigida.

A sziget.hu ajánlója szerint (amit persze már itthon láttam először) “rafinált elektro trashpunk szex-pop” stílusban nyomja a “kihívó fétis-rockja, magabiztos show-ja, elképesztő frissessége és pimaszsága“-t a zenekar, benne “éneklés, nyafogás, szintik, dobgépek, imádnivaló bájos perverzitás régen látott éleslátással és eredetiséggel ötvözve“. Mások megelégednek az electro-bubblegum-trash jelzőkkel (bár a punk belekívánkozna még ebbe mindenképp). Ha valaki valamihez kötni akarja, nekem a Le Tigre ugrott be róluk, de a Lollobrigida annyiban mindenképp jobb, hogy ők egyáltalán nem sipítoznak.
A zenekar magja az énekesnő-frontember Ida (aki a szövegeket is írja, és saját elmondása szerint egész Horvátországban híres a seggéről, én meg elhiszem neki a koncert folyamán mellékelt ábra alapján:) és a basszusgitáros-másodénekesnő Sanja. Jelenleg még 3 férfiember tartozik a bandába. A lányok hülyén öltöztek, teljesen vicces-ordenáré stílusban, punk-módra néhol házibarkács-jelleggel (pl szigetelőszalaggal rögzített valami szoknyaként, ami mondjuk pont a fentebb említett testrészt szabadon hagyta). A fiúk viszont teljesen konszolidáltan néztek ki, csak egy csillámló kezeslábast húztak a ruhájuk fölé (a dobos meg nagyon beindulva püfölt:) . A zene pörgős, élettel teli és témáiban is sokrétű, szerelem, drogok, előbbiek keveréke, külvilág események… erről később.
A zenekar történetéről röviden: duónak indult, számítógéppel pakolták a muzsika alapját össze az ének és basszusgitár alá. Később lett belőle teljes zenekar, mikor kibővültek egyéb hangszerekkel (és tagokkal, akik jöttek-mentek, Ida az egyetlen alapító – a kettőből – aki még tag).

Két albumuk jelent meg, a Cartoon Explosion még a minimálfelállásban 2005-ben (a borítója fentebb látható), a Lollobrigida Incorporated (vagy Lollobrigida Inc, borítója legalul) pedig idén tavasszal, állítólag még a korábbi csak-csaj felállásban készült.

Lollobrigida @ sziget
a szigetes koncerten

A koncert végig nagyon vidám és szórakoztató volt, látvány is, és nem mellékesen számok is tetszettek, mert remekre sikerültek (persze ha nem lettek volna azok akkor nem lenne ez a bejegyzés és nem néztem volna végig).
A közönséggel folyamatos interakció volt! Ebbe az is beletartozott, hogy minden szám előtt elmondta Ida, miről szól az adott nóta, amit nagyon jól tett, mert így még élvezetesebb volt a buli, hogy tudtuk, mi van. Például szerelmes volt egy pasiba, akiről kiderült, hogy meleg, és ez milyen szar volt. Vagy ezután “egy leszbikus dal következik”, ami meg arról szól, hogy bár hetero, egyszer egy lányba szeretett bele, ez meg rohadt weird volt. Lollobrigida - Lollobrigida Inc De megkapták a “corporate seggfejek” is a magukét a Mr Yuppieban, vagy egy másik dalban beszóltak a tinikurváknak is, “ismeritek a kis 16-17 éves csajokat a bulikon meg koncerteken a felpolcolt didóikkal (bemutatja, milyen, amúgy “boobies like this”-t mond) meg a kis testükkel (mutatja) hogy riszálják magukat meg ilyenek, és ez mennyire gáz”. Meg elkalandoztak a drogok felé is, mert volt egy pasija aki a lágyabb dolgok híve volt, míg ő amfetamin és tsai, ezért kénytelen volt szakítani vele. Ezután “a következő szám a crystal meth-ről szól. Többet nem mondok. (The next song is about crystal meth. And I won’t say another word.”) :)

Én sem.

Lollobrigida a weben:

Lee “Scratch” Perry + Adrian Sherwood @Sziget

Na, kénytelen voltam ellátogatni a Sziget fesztiválra – fellépett Lee “Scratch” Perry és Adrian Sherwood. Két élő legenda, dubzseni egy helyen. Legalább annyira mentem az egyik miatt, mint a másik miatt (és lényegtelen, ki az “egyik” és ki a “másik”.
Sokat nem vesztegetnék a bemutatásukra, Perry biztos benne van már a történelemkönyvekben (ha meg nem akkor pótolni a mulasztást!), ő az a volt őrült zseni, aki például a legendás (ez már ilyen bejegyzés, végén össze kell számolni hányszor szerepel ez a szó) Studio One-ban (a szintén legendás hehe:) Coxsone Doddnál összerakta a roots reggae alapjait, Marley-ék indításánál is ott volt, nomeg a tavasszal már látott Max Romeo legnagyobb slágereiben is ott a keze (valami War Ina Babylonságot nyomtak most is). És már a korai időkben, egyszerű eszközökkel (pl kismagnó) elkezdett zenével kísérletezni, és megalkotta a könnyűzenei stílusok egyik leghatalmasabbikát. Ha ezoterikus akarnék lenni, ilyesmit írnék, a dub az a zene, ami a földanya szívverésének ritmusára lüktet (és akkor Jamaica a föld köldöke:) És mindenki dubból merít manapság már a blues helyett.

Adrian Sherwood pedig a Nagy Fehér Dubmágus, a mastermind az On-U Sound mögött, aki a nyolcvanas években a házizenészeivel termékeny és előremutató elektronikus zenei és dubkísérleteket tettek, ipari, kemény dubot nyomtak, és mai valamire való zenészek közül gyakorlatilag mindenkire hatottak (és vannak akiket tevőlegesen segítettek is elindulni pályájukon, például Trent Reznort. Nine Inch Nails, valaki?).

Természetesen Perry és Sherwood dolgoztak is együtt, a nyolcvanas évek közepétől éveken át (hülyeség, amit pl a sziget ajánlóban írnak, nem csak egy albumon van rajta mindkettőjük keze nyoma, például itt a kezembenegy 1991-es Lee Perry album, és a közreműködők között több On-U-s nevet felfedez az értő szem)

A szigetes koncertre kb két perc késéssel érkeztem, mert franciák feltartottak (érdekes, különböző franciák háromszor is próbáltak az este barátkozni velem, meg piával is kínáltak a Lee Perry alatt), az öreg már akkor a színpadon nyomta. Folyamatosan fel-alá rohangált a szokásos menő, karácsonyfát megszégyenítő módon kidíszített cuccában, folyamatos füstfelhőt húzva maga után, ugyanis több meggyújtott füstölő volt a sapkájába tűzve. Nomeg persze teljesen idióta, ahogy ismerjük.
A repertoár igazi, húzós, lüktető dub volt. A ritmusszekció (és főleg a bőgős az öthúrosával) soha nem pihent, erre rákerült valamennyi gitár, szinti (a fúvoshangok pl szintetizátorral készültek), nomeg az effektek, a néhol torzuló, néhol szétesett, néhol visszhangos effektek amiket nyilván Sherwood követett el. De még hogy! Hogy a Neurománcból idézzek, a csapat “played us a mighty dub“. Végig jelen volt a jóféle dubod jellemző energia, a vibrálás (vibe), a remek flow ami lejött a színpadról.
Ráadással együtt sajnos kb egy és egy negyedórát nyomtak, de kurvára nem tűnt annyinak. Viszont bőven ezért megérte elutazni Bp-re meg drága jegyet venni. Szívesen, máskor is. Remélhetőleg még többször!

Utána betévedtem az A38 sátorba, épp hangolt egy zenekar (akkor még azt sem tudtam, kik), akik utána fergeteges koncertet adtak, de ez egy másik bejegyzés témája lesz.

update: quart-os cikket a koncertről belinkelem a bejegyzés végére, mert olyan szépen írnak ott a dubról, hogy szem nem marad szárazon olvasva, “a dub hatalma”, meg ilyenek (hogy ez a szókapcsolat nem nekem jutott eszembe… :))

update2: Lee “Scrath” Perry monológ és Adrian Sherwood interjú a fentebb említett oldalon.

Balaton Sound – Massive Attack és többiek röviden

Nos, a Goldfrappról mindenféle dolgok miatt lemaradtunk, aztán, mivel egyéb dolgunk volt (postafutár-szolgálat) a Barabás Lőrinc Eklektric elejéről is. Az, mint az albumon is, kicsit felemás volt, a popos számok nem igazán voltak jók, de amikor a hetvenes évek Miles Davis-ét idéző számokat nyomták az ütött rendesen (és szerencsére akkor jelentősen oszlott a tömeg is), Barabás Lőrinc játékán meg nagyon látszik a Miles Davis-hatás (amit játszik, és most megfigyelhettük ahogy játsza, a davis-es görnyedős testtartás), és ráadásnak meg is kaptuk a mestertől az utolsó albumáról a The Doo Bop Song-ot – Sena reppelésével. Senával amúgy sem lehet mellényúlni.

A Massive Attack viszont valami kibaszott jó dolog volt. Dióhéjban: nagyon jól összerakott koncert, komoly színpadlátvánnyal (újfajta képfal háttérben, meg nem tudom más megfigyelte-e, a zenészek például mindig árnyékban voltak, amikor az egész színpad meg a képfal is teljesen fényárban úszott, még akkor is, hatásos volt). A legdurvább mégis az volt, hogy több új számot játszottak, mint régit. Ezek szerint lassan tényleg esedékes a két évvel ezelőttre ígért új album. A koncert alapján simán megérte a várakozás. Már a nyitódarab is új dal volt, bátrak voltak, hogy ilyen tracklistet bevállaltak, de jól tették. Kinyilatkoztatom: nagyon jók az új dalok. Jól tették, hogy bemutatták őket. És jól tették, hogy a Tear drop-ot már viszonylag az elején eljátszották, lazult az egyslágeres emberek távozása miatt a tömeg :) (Ami megint továbblazult a kétslágeresek távozása miatt a komoly új számok miatt :) A zenekar felkészültségben is kitett magáért, mentek a fényfalon olyanok, ahogy én magamban a blikk vagy valami hasonló rss headline-jait elképzelem, meg üzenetként szolgáló idézetek emberektől (köztük sok még élő, kortás, és máig küzdő, Aung San Suu Kyi pl máig őrizetben van), persze mindez magyarul. Csak az ékezetekkel volt gond :) A közelmúlt budapesti eseményeivel is tisztában voltak, a melegfelvonulás szétverői kaptak szép üzenetet tőlük. És mivel maga Horace Andy is jelen volt, hallhattuk az Angelt élőben! Mókás amúgy, régi számot csak a Blue Lines-ról és a Mezzanine-ról játszottak (onnan sem sokat), igaz, mikor másodszor is visszajöttek azért lenyomták a Karmacomat. Ahogy Zoli mondta volt, egy ereje teljében levő zenekart láthattunk, és valóban. Látszott az is, hogy ők is nagyon élvezik az egész koncertet, nem pedig valami rutin iparosmunkának tekintik. És nem gáz fesztiválkoncert volt. Nagyon megérte miatta eljönni a fesztiválra (ami fesztivált meg a népet inkább nem minősítem most :) Ha valamit kihagytam, szóljatok.

A Koop elejéről szintén lemaradtam (a Massive több, mint másfél órán át nyomta!), a helyszínen (számomra) meglepően sok embert találtunk viszont. A koncert is jó volt, persze az összes slágert megkapta a nép, a Koop Island Bluest például a ráadás első számaként. Aszonták, hogy most sokáig nem fognak visszajönni Magyarországra, mert az új albumon fognak dolgozni.

Ezután aludni vettem az utam, mert már későre járt, és másnap (aznap :D ) öt után már keltem, mert húztunk ferrátázni, ami másik történet.