Radio Pyongyang: Kommunista funk és agitprop-zene Észak-Koreából

This is Radio Pyongyang of the Democratic People’s Republic of Korea

radiopyongyang

Néhol olyan, mintha az ötvenes években lennénk. Néhol olyan, mintha valami messzi japán falucska művházában üzemelő egyetlen karaokebárjában a hetvenes években, ahol csak enka van. Néhol mint az előző, csak ma. Néhol teljesen rajzfilmzeneszerű. Leginkább teljesen valószerűtlen. Zene Észak-Koreából.

A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ugye meglehetősen elzárt hely kulturálisan is, ahol megy a Kim család istenítése és ahol a sztálinizmus dívik, csak Népek Atyja helyett Kedves Vezérrel. Az ország mindennapjainál tán csak a kortárs kultúráról tudunk kevesebbet. Nem igazán engednek be külföldieket az országba, és nem igazán jut ki onnan semmi ami nem hivatalos politika.

Nos, Christiaan Virant, hong kongi születésű pekingi zenész járt ott. És készített felvételeket a Phenjani Rádió (angolosan és más átírásban Radio Pyongyang) műsorairól, élő koncerteken/felvonulásokon, az állami televízióból, és az ezekből és a ritka cd-ken megjelent zenékből készített kollázst aztán cd-n is megjelentette.
Nyilván az előadók és dalcímek ismeretlenek, de van itt minden sztálinoperától kezdve népdal jellegű éneket kísérő funkig, ballada, diszkós induló, forradalmi rock és gyerekdalok, szintipop, és éljen a Kedves Vezér! és dzsucse minden mennyiségben.

Érdekes hallgatni való így is. Hát még ha a szövegeket is érteném az angol rádióbejátszásokon túl…

A koreai nép szívét büszkeség tölti el, hogy Kim Dzsong-il a vezetőjük.

Végezetül pedig egy videó, ahol KNDK-s propagandavideók (Kedves Vezér, felvonulások és egyéb tömegrendezvények stb) vannak összevágva kis funkyzenével. Mert vicces így együtt. Bár némelyik menetelős képsor még így is inkább ijesztő.

Zene: Jimmy “Bo” Horne: Dance Across The Floor

Az album letölthető a borítóra (a képre, ott fenn) kattintva.

További olvasnivaló: Proibidão C.V: betiltott gengszterbanda-funk Rio de Janeiro-ból

Proibidão C.V: betiltott gengszterbanda-funk Rio de Janeiro-ból

proibidao cv Proibidão-nak hívják azt a sajátos elektronikus funk-szerű muzsikát amiket a brazíliai favelákban (nyomornegyedekben) csinálnak, azokon belül is főleg a Rio-iakban, ahonnan az egész kiindult a 90-es évek elején, párhuzamosan a favelákat uraló drogbandák felemelkedésével. Persze, van kapcsolat a kettő között.
A zene élő ének (vagy szerintem gyakran toasting) nyers mixe funkos-electric boogies alapokkal, amiket a drogbandák illegálisan szervezett bulijain, diszkóiban nyomtak szerte a favelákban. Egyfajta durva népzeneként is felfoghatjuk, a szövegek a nyomornegyedbeli élet sötét oldaláról, drogozásról és a bandákról szólnak, az előbbiek és úgy általában erőszakos tartalmuk miatt ezeket tilos akár rádióban sugározni, akár élőben, nyilvános koncerteken előadni (innen az illegális bulik meg a címben szereplő “betiltott” szó). Ez a “rádiónemjátsza+titkoskoncert” olyan, mint a 80-as évek magyar undergroundja, de a párhuzam itt véget is ér. Magyarul a proibidão, mint a bandák egyik eszköze (fegyvere?) az állam által be van tiltva (a neve is innen jön). Ami sokat nem számít a favelákban. Mármint, hogy az állam mit mond.

A proibidão-bulikat szerte a különböző favelákban különböző helyeken szervezték a bandák, ők alkalmazzák a dj-ket és mc-ket, előbbi sampler-cd-ket pörget, míg az mc rátoastol, és ezt veszik fel zömmel úgy, ahogy van. Néha több csatornában és végeznek rajta utómunkát is. A bandavezérek az ilyen baile-eket, bulikat, majd az ott készült felvételeket terjesztve kvázi szorakoztató-propaganda-anyagnak használják fel, hisz ők bulit csinálnak, ami jófejség, és azért csinának bulit mert ott ők az urak (nem pedig a rivális banda, vagy, és ez is benne van a dologban, a rendőrök, azaz az állam), akiket illik tisztelni, de kemények is, hogy szóval ellenséges bandák: fegyelem, figyelem! (ide kapcsolódó szakkifejezések a Rapnyelven: respect, recognize). Szóval, úgy értem, hogy ez az egész jelenség a bandákról szól valójában, nem a dj-kről vagy a bulizásról. Egy-egy ilyen, bulin felvett és más dj-knek, mc-knek más bulikra átadott anyagok fél-egy évig keringett. Persze, csak az adott banda által uralt városrészekben. A proibidão a bandaháború egyik finomabb eszköze is.

A címben szereplő CV rövidítés az egyik legnagyobb bandára, az 1979-ben alapított Comando Vermelho-ra utal (zömmel ők a felelősek a drog, korrupció és gyilkosságok – és a proibidão – elterjesztéséért arrafelé, egyben a 90-es évek legnagyobb hatalmú bandája, de azóta elég sokat felszámoltak belőlük a hatóságok). A cd felvételei az általuk ellenőrzött nyomornegyedekben rendezett bulikon készült élő felvételek. Ennek megfelelően ne várjunk stúdióminőséget. Az egésznek a célja a Rio-i (és brazil) zenetörténelem (és társadalomtörténelem) egy furcsa epizódjának a dokumentálása és megőrzése. Egy olyan kornak, ami már elmúlt, ami azt jelenti, hogy minden bizonnyal ezek az egyetlen fennmaradt proibidão felvételek, de mindenképp ezek az egyetlenek, amik kikerültek a favelákból.

Carlos Casas filmrendező készítette a felvételeket 2003 márciusa és áprilisa folyamán a Rio de Janeiro-i Zona Sul faveláinak utcai bulijain a helyi, résztvevő dj-k és mc-k segítségével (nyilván :D).
Minden előadó ismeretlen, minden szám cím nélküli.

[Letöltés]

(a szöveg nagy része a cd-hez tartozó release note – amire kísértetiesen hasonlít a wikipedia bejegyzése ;) – szabadfordítása, a favelákról, az ottani bandauralomról és mennyire durva ami ott van (és ennek fényében végig lehet gondolni ezt az egész zeneszponzorizált proibidão-t újra) pedig ebben a posztban lehet olvasni, bár elsősorban a különleges rendőri egységről szól: B.O.P.E és a vérben fürdő nyomornegyedek)

Remek zenét keverni youtube videókból: ThruYou

Nos, most olyat mutatok! Egy fiatalember Tel Aviv-ból leült a gépe elé, elkezdett vadul youtube-ozni hangminták után kutatva, aztán gondolt egyet, és nem csak a hangot, hanem a képet is mixelte. Az eredmény? Hét kurva jó funk, meg funky-hip-hop, dubos satöbbi dalok, azaz a ThruYou project.

Egyébként azt mondta, hogy 5-6 évvel ezelőttig, mielőtt Tel Avivba költözött, fogalma sem volt a funkról, James Brownról, de hamar kikupálódott. Attól a gondolattól meg én nem bírok szabadulni, hogy a netes neve Fela Kutira utal:

Kutiman (ez a fentebb említett handle-je a szóban forgó fiatalembernek) zömmel amatőr zenészek és youtube-os zeneoktatóanyagok videóit szabdalta szét, majd ragasztotta össze a darabokat, amikből összeálltak a dalai. Saját bevallása szerint két hónapig gyakorlatilag csak ezzel foglalkozott, mindig arra ébredt, hogy megint a gép előtt aludt el, nem evett, ilyenek. Kell egy bizonyos fokú megszállottság ehhez. Bizonyosan nagy. Néhol csak pár ütemet, vagy pillanatnyi zajdarabot használ fel és loopolja, van ahol hosszabb dallamokat. DJ-k régóta mixelnek saját, teljes értékű zenét kizárólag hangmintákból (említhetném a Ninja Tune korai időszakának teljes alkotógárdáját a Coldcuttól Amon Tobinig, vagy a svéd Koop-ot akikről ezt sokan nem tudják), VJ-k filmdarabokból talán még az előbbi csoportnál hamarabb mixelgettek (bár ez kétségkévül ezredforduló után lett igazán nagy divat, diszkót és koncerteket kísérni), viszont Kutiman itt egyszerre végezte a kettőt, nem szarozott.

Itt van például talán a legjobb darab, húzós funk az elején, ami később DJ Shadow-s hip-hop-ba úszik át (de pl az I’m New szinte teljesen Shadow a végén a váltásig). A dobok mögött maga Bernard Purdie (a funk-korszak híres, és keresett session-dobosa, mint pl Billy Cobham), de van benne még theremin is! Ennek a videónak külön érdekessége, hogy ennél úgy összevágva a kép is, hogy gyakran látjuk is mik szólnak épp egyszerre. Pontosabban teljesen olyan, mintha együtt játszanának egy nagy helyiségben.

Ha esetleg irigy és kedvetlen emberek levetetnék a videokat de valakit érdekelnek, szóljon, nekem megvannak.

Itt vannak a linkek az összes videóra, az adatlapjukon be is vannak linkelve, honnan lettek kigyűjtve a minták. A project honlapja pedig a thru-you.com címen érhető el.

  1. Mother of All Funk Chords
  2. This Is What It Became
  3. I’m New
  4. Babylon Band
  5. Someday
  6. Wait For Me
  7. Just a Lady
  8. (About)

(a wired-en akadtam rá pár napja)

String Beat: régi lengyel funk ftw!

Nos, jöjjön akkor egy kis zene! ♫
Henryk Debich zenéjével (nevével) először tavaly találkoztam, amikor is begyűjtöttem egy dupla válogatásalbumot hetvenes évekbeli lengyel funk felvételekkel. (Megjegyezném, hogy minden bizonnyal elég komoly fusion és funk élet lehetett annak idején a vasfüggöny innenső oldalán is, legalábbis erre enged következtetni az a nem hájpolt de mostanában válogatásalbumokon előkerülő sok-sok jóság. Ajánom magyar vonatkozásban a Blue Light válogatást, híres magyar jazz-zenészek és zenekarok nyomnak rajta jobbnál jobb dolgokat, manapság mégsem őket hájpolják. Esetleg hallottatok már macedón fusiont?).
Szóval, a nevezett, igen kitűnő lengyel válogatásalbumon megütötte a fülemet Isaac Hayes híres Theme from Shaftje big bandre hangszerelve. Debich követte el. És remek. Debich, amennyire utána tudtam nézni elég komoly zenész, komponista, zenekarvezető és karmester volt (és a második világháborúban ellenálló majd dachaui túlélő). A hetvenes években Lengyelországban is komoly jazzélet volt, persze a nyugati fusion oda is beszivárgott, de Debich emelett a funkra is rátalált, mindenki szerencséjére. 1975-ben jelent meg (és tavaly újra kiadták, kizárólag vinylen) a String Beat című album, pár feldolgozás mellett (ezektől később) fiatal łódźi zeneszerzők direkt ehhez az albumhoz készült számaival. Ez az egyetlen) funk albuma a fickónak; a Łódźi TV és Rádió Zenekarral (Orkiestra Polskiego Radia I Telewizji W Łodzi) készítette. És amivel világszerte megjegyeztette a nevét a funk-világgal is. Kitűnő album, remek groove-okkal, jó hangszereléssel, ütős fúvósszekcióval és húzós ütős(ok, ritmus)szekcióval (hehe), néhol az Isaac Hayes-i hagyományokat követő vonósokkal.

Ma is friss és modern, mint stílusban (pedig, ó, vége már a funkkorszaknak), mind hangzásban. Néhol erős filmzenebeütés is érezhető (például az elszállt Opadający Widnokrąg-on).

Kötelező darab minden jazz vagy funk rajongónak, a fentiek mellett még azért is, mert pár klasszikus darab feldolgozása is rajta van az albumon: a már fentebb említett Theme from Shaft (Melodia z filmu Shaft) mellett Herbie Hancock Chameleonja (Kameleon) és a The Beatlestől az Obladi-Oblada (ami sajnos elég gyenge darab, főleg ilyen erős mezőnyben, szerencsére ez az egyetlen ilyen az albumon).

Összehasonlításképp a nagyvilággal, azaz “történelmi kontextusba helyezés”: abban az évben jelentek meg töbek között olyan jazz/fusion/funk albumok, mint a Nasty Gal Betty Davistől, a Man-Child Herbie Hancocktól, High On You Sly Stone-tól, és ha már itt tartunk az Ain’t No ‘Bout-A-Doubt It a Graham Central Station-től, vagy talán még megemlíthető a témában a The Revolution Will Not Be Televised Gil Scott-Herontól és még sokan mások.

Diszklémer: A file kísérleti jelleggel jelszóval védett. Tudom, geci dolog, én is utálom, de többször botlottam már bele más helyeken általam feltöltött dolgokba, ahol még annyit sem voltak képesek benyögni, hogy “itt-és-itt találtam”, pedig általában csak ennyit kérek. Persze ez főleg a boltban nem kapható cuccoknál (és sok ilyet töltöttem fel) zavar igazán. Ezért kitömörítésnél a blogom címét kell megadni a protokoll nélkül. Aztán meglátjuk, mi lesz. A letölthető album a tavalyi újranyomás (amit az eredeti mesterszalagokról mastereltek újra), akit nagyon érdekel van egy vágatlan digitalizált változatom az eredeti lemezről is.

zeneajánló: Free Form Funky Frēqs: Urban Mythology, Volume 1

Urban Mythology Volume 1 borito A Free Form Funky Frēqs Vernon Reid-et, Jamaaladeen Tacuma-t és G. Calvin Weston-t jelenti. Az album története érdekes, az utóbbi szedte össze az előbbi kettőt, mint barátait, hogy ugyan játszanak már egyszer együtt a Tonic klubban, a legendás hely bezárása miatt. Először játszottak egymással életükben, de rögtön közönség előtt a színpadon. Jó nagy jamparty-t csaphattak, a hírek és az albumból ítélve. Ugyanis mikor mindösszesen harmadszor(!) ültek le egymással zenélni, jól fel is vették amit műveltek, és ez az az album, az Urban Mythology Volume 1, amit akkor rögzítettek. Múlt héten jelent meg. (A második együttzenélésük is rögtön koncert volt, mókás.)

Az album nem igazán ad helyet a hallgatónak megpihenni, gyakorlatilag folyamatosan zúznak, még a lassabb részeken is (ez oximoronnak hangzik, pedig igaz). Tacuma (basszusgitár) és Weston (dobok) iszonyat erős alapokat nyomnak, és kell is egy Vernon-i kaliberű gitáros, hogy bármit rá tudjon játszani. El is engedi magát elég gyakran, néha ezzel picit háttérbe szorítva a többieket (ami amúgy lehetetlen vállalkozásnak tűnik). Kemény funkos-jazzes témák vannak megkeverve mindenfélével. Ha hasonlítani kéne valamihez, nekem a Primus ugrik be elsőre, azzal a különbséggel, hogy az vicces és a gitáros ott tényleg nem tud mit kezdeni a lehengerlő ritmusszekcióval :) ez pedig vidámnak nem mondható, de lehangolónak sem természetesen. Jó kis muzsika, kicsit kisérletező, miközben folyamatosan magas fordulatszámon pörögnek. Skatulyába rakni nem tudnám, de az úgyis a zenei újságírók szeretik csinálni. Mint fentebb is említettem, funk, experimentális jazz, rockos témák jellemzik, és kemény és gyors dalok.

Nem igazán hallani, hogy nem egy régóta együtt játszó csapat sokszorelpróbált dolgai vannak a lemezen. Ezek az arcok nagyon tudnak, be is bizonyítják itt. A név is találó, szabadzene, funky, nem is szokványos (persze ez nézőpont kérdése, átlagember szemszögéből nem szokványos, meg szójáték a név utolsó tagja). Van akinek nagyon be fog jönni, van akinek nem fog, középút szerintem nem lesz. Nekem bejön az anyag. Most is az szól. Nem elalváshoz való!

májszpészen bele lehet hallgatni az egyik legdurvább zúzásukba is. Vagy ájtyúnszon is. Tavaly felléptek Budapesten, el akartam menni, sajnos nem tudtam, állítólag nagyon jó volt. Beszámolót a koncertről egyet találtam, nyomtatott sajtóban azt is, és újságírótól még nem láttam ilyen szintű dicshimnuszt, mint arról a koncertről.

Ethio-jazzmegfunk

Minap bejegyeztem afrikai funkos témákról, aztán felbuzdulva meghallgattam megint az afrikai funk válogatásomat, és gondoltam egy-két cuccra rákeresek ami nagyon tetszett. Nos, sokmindent sajnos nem találtam. Viszont találtam olyat, amivel csökkentettem a nyugat-afrikai befolyást (hiába, az a sok griot… :) a zenéim között. Egyenesen Hailé Szelasszié országából, Etiópiából (leánykori nevén Abesszínia), az internetes biográfiák szerint az Ethio-Jazz megalapítójára, Mulatu Astatqé (nyugatiasabban Astatke) úrra sikerült ráakadnom. És jó! Nyugaton tanult zenélni, és játszott nagy öregekkel is (Duke). Sok anyagot nem tudtam tőle szerezni, de azok is nagyon jók, és főleg a korábban tárgyalt korszakból származnak, így leginkább fusionről és funkról van szó. Csipetnyi (minden bizonnyal) helyi hatásokkal. Meglehetősen kellemes instrumentális zene, jót tesz a fülnek. Majd még próbálok beszerezni, mert úgy érzem megéri.
Mindig tanul valami újat az ember: Astatke régi legenda, és csak most hallottam felőle. Nincs nagy társadalmi beágyazottsága Magyarországon neki sem (sajnos), legalábbis a google nem sok magyar oldalt dobott ki, ott is főleg válogatástracklist részeként, vagy a Broken Flowers filmzenealbumon. Ugyanis (és ezt nem mulasztják el megemlíteni az angol nyelvű biográfiák) szerepelt a mondott film filmzenealbumán több alkotással… amiről nem tudtam, mivel sajnos még nem volt szerencsém a filmhez, pedig Jarmush…

Last FUNKing of Scotland

Tegnap megnéztük a moziban az Utolsó skót király (Last King of Scotland) című filmet. A filmről többet nem is írnék (jó volt egyébként, meg főszerepben Forest Whitaker), mert sokan megtették sok helyen, főleg miután oszkárt nyert. Node a zene, arról tuti nem írogattak!
A film a funk-korszak idején játszódik, és a készítői szemlátomást ügyeltek arra, hogy ne csak az emberek megjelenése meg az akcentusaik legyenek autentikusak és korabeliek, hanem a zene is. Nem csak a bulikban vagy a bárokban, hanem úgy általában aláfestőként. Afrikai tradicionális dallamok mellett így bizony többször nyomják a nyugat-afrikai funk-ot (afrobeat) a film alatt. Ugyanis az amerikai – afro-amerikai – funk fénykorában Nyugat-Afrikában (Jó, tudom, Uganda Kelet-Afrika, de ez itt lényegtelen) is komoly és értékes funk-élet virágzott, ahol helyi zenei elemeket is be(vissza)építettek a tengerentúlról érkező muzsikába. Visszatért az afrikai gyökerű zene az eredeti hazájába. A film alatt változatos funk-bemutatót kap az arra fogékony ember, a lágyabb, éneklősebb, funktól kezdve egy már-már Betty Davis-es keménységű, pörgős, grúvos darabig. Egyébként ebben a filmben láthatjuk a filmtörténelem minden bizonnyal egyetlen, afrika funkra zajló dugós jelenetét az utóbbi dallal (azért nem simán funkot írtam, mert tuti van olyan blaxploitation mozi ahol befigyel ilyen jelenet). Semmi nyálas szaxofonozás, meg ilyenek mint a b-moviekban!
Csak azt sajnálom, hogy mindeddig csak kevés afrikai funkot sikerult szerezni (egy válogatást pár éve, meg valami másik válogatást, ahol nem tudom az előadókat és számcímeket meg bármit). Én azt mondom, ha valakit nem is érdekel Idi Amin, de szereti a funkot akkor legalább a filmzenealbumot szerezze be.