2016 zenéi(m) röviden

Rövid zenei összefoglalóm a tavalyi évről. Mint eddig is, csak soralbumok játszanak. Tehát EP-k, válogatások, koncert- és feldolgozásalbumok nem.

Az év albuma(i)

David Bowie: ★ (Blackstar)

Természetesen sokmindent megváltoztatott Bowie halála az albummal kapcsolatban, sokkal több jelentésréteg rakódott rá. Nem is mennék bele a dologba, csak annyit szeretnék leírni, hogy amikor először hallottam az albumot – a vonaton ülve, megjelenésének másnapján, mivel úgy akartam először hallani, hogy végig oda tudok rá figyelni –, amikor még arról sem volt fogalmam, hogy Bowie egyáltalán halálos beteg (senki nem tudta, mármint a nagyközönségből!), szóval, első hallgatás után azt gondoltam, hogy basszus, január eleje van és lehet máris itt az év albuma! Két nap múlva pedig arra keltem, hogy meghalt Bowie és ezzel visszakanyarodtunk a bevezető elejéhez.
Röviden: kontextus nélkül, önmagában is az egyik legerősebb anyag idén. A keletkezésének körülményeivel együtt pedig egyenesen az év albuma.

Ugyan semmi köze a zenei tartalom megítéléséhez, de a vinyl kiadása az albumnak igazi műalkotás!

(google music link)

Itt van még kilenc melegen ajánlott album megjelenés sorrendjében (többségüket megturnéztatták Magyarországon is, ami koncerteken ott voltam és igen jók voltak). Linkekre kattintva hallgathatók, ahol tudtam, Bandcampet linkeltem.

Nem tudom jelent-e valamit, hogy a fenti tíz albumból négy januárban jelent meg…

Koncert

is volt nagyon sok nagyon jó darab. Hármat kiemelnék:

F.O. System XXX. Jubileumi koncert @ Barba Negra Music Club, február 20.

Képzeljünk el egy zenekart, ami 25 éve feloszlott, életében egy stúdióalbumot adott ki és kifejezetten rétegzenét játszik, alapvetően sötét hangulatú. Aztán képzeljük el, hogy ebből, a feloszlás után 25 évvel lesz egy koncert, ami teltházas (jóval előtte elkeltek a jegyek), és a közönség az első számtól az utolsóig önfeledt mosollyal végigtáncolja és végigénekli a bulit. Na, ez ilyen volt. Kurva jó. Természetesen az átlagéletkor is viszonylag magas volt, volt, aki a már tizenéves gyerekét hozta el, megmutatni mit jelentett apuka fiatalsága (ő maga mondta). Nagyon-nagyon jó volt még nekem is, akinek nem jelentette az aktuális fiatalkorát (még csak alsós voltam, mikor megjelent az albumuk). A zenekarnak is annyira bejött, hogy idén is lesz (holnap). Jegyem van.

Slim Cessna’s Auto Club @ A38, szeptember 29.

A koncert, amit végig vigyorogva néztünk. Munly egyszerre nagyon vicces és kicsit ijesztő figura (nagyon bírom), Slim Cessna hozta a magas szakállas kovbojt, de a többiek is szinte mind nagy showmanek voltak (a kétnyakú szűzmáriás gitár meg erősen odabaszott), és közben persze kurva jó volt a zene amit toltak. Anélkül nem működött volna, anélkül el sem mentünk volna.
Koncert után Slim Cessna kiment a bejárathoz cigizni a közönséggel, mondta, hogy szeretnének többször járni erre (meg hogy otthon direkt ritkán lépnek fel, nehogy megunják őket :D ). A tervet úgy tűnik tett követte, június 14-én újra fellépnek a Hajón!

つしまみれ (Tsushimamire) @ Jugendkulturzentrum Explosiv (Graz, A), december 6.

A zenekar Amerikába már szinte hazajár, de ez volt az első európai turnéjuk. Kis klubkoncert, ennek a műfajnak ez a legjobb! A tagokkal beszélgettem röviden a koncert előtt, legnagyobb természetességgel hozták a cuki japán nő sztereotípiát, viszont amint a színpadon belecsaptak a zenébe, átváltoztak állatokká. :) Kemény tempót diktálva végigzúzták a bulit, időnként tört angolsággal kommunikálva a közönséggel (a tonkatsu-schnitzer dolog, vagy “tudjátok mi az a hanami? nem baj, tudjuk hogy nem. Amikor tavasszal kimegyünk a parkba inni” :D). A ritmusszekció nagyon egyben van, kár, hogy 18 év után pont most hagyta ott a dobos a zenekart.
Megkaptam a setlistet és egy repedt dobverőt :)
Egyébként helyi motörheadista+kabarépunk zenekar nyitott (Julia G. (gépunkt), ha arra jártok és épp fellépnek, ajánlom) , a közönség egyértelműen az ők haverjaiból kerültek ki, a Tsushimamire kezdésekor kábé mindenki másfelé volt, de ez hamar megváltozott. Sikerült nagyon gyorsan zsebrevágniuk mindenkit, azt hiszem ismeretlen zenekarként sok új rajongót szereztek, több jel erre mutat. Nagyon remélem jönnek még erre, messze megérte Grazig menni értük, kérek még!

Év felfedezettje

The Devil’s Trade

Nyár elején találkoztam vele, magammal is vittem a Himalájába a külön oda válogatott zenéim közt, pont az a fajta zene ami különösen hangulatos amikor a magas, kopár hegyek közt ülsz a sátor előtt több napi járóföldre az úgynevezett civilizációtól. Egyszemélyes, akusztikus alt-country Magyarországról, egészen pontosan Makó Dávid (HAW) szólóprojectje. Kedvenceim a depresszívnépdal-feldolgozások :) 2016-ban vinylen is kiadták az idáig egyetlen albumot, de a januári koncert tanúsága szerint új dal(ok) is születőben van(nak).

The Devil’s Trade Bandcamp

A fentiek fizikai formában összefoglalva (kettő dedikálva!):

Előző évek:

2015 – zene

Így február utolsó napjára, az a fajta dátum, ami négyévente egyszer van (tudom, nem ez a szökőnap) úgy döntöttem kiposztolom a nagyonrövidített változatát a tavalyi zenei évnek. Már egy éve is kis késéssel posztoltam a megelőző év zenei összefoglalóját, de idén januárban a zenében is meg nálam is annyi minden történt (február vége van, és simán lehet, hogy megvan az év albuma és koncertje), hogy azóta sem sikerült befejezni a posztot, ezért kidobom nagyrészét annak is ami van, és egy dagályosabbra eresztett, hülye bevezető után posztolom a maradékot:

Év albuma: つしまみれ (Tsushimamire): 人間放棄 (Abandon Human) H1

A japán punk-istennők (nem az én jelzőim) megint megcsinálták. Teljesen elszállt album, és annak ellenére, hogy totális stíluskavalkád, mégis egy egységes egésszé áll össze. Egy kiváló Tsushimamire agymenéssé. Egyszerre vidám, kemény, laza, vicces. És eddigi legpszichedelikusabb albumuk, azt hiszem. Egy baj van vele: rövid.

honlapAll Accessen fenn van az angolosított című változata az albumnak

 

Év koncertje: Soap&Skin (with Ensemble), MűPa, szeptember 11

Ő sem először szerepel a blogon vagy a #napizenén. Kábé három héttel előtte sikerült észrevenni, hogy koncert lesz, és már akkor alig volt jegy. Furcsa is volt (kellemesen), nem gondoltam, hogy ekkora társadalmi beágyazottsága van az előadonak nálunk. Aztán a helyszínen kiderült a turpisság: gyakorlatilag nem hallottunk magyar szót. Viszont a néhány szabad hely közül pont, mint a helyszínen kiderült a legjobbakat sikerült kifogni: színpaddal egyvonalban, és pont a művésznő előtt. Aki vonósnégyessel, trombitással és természetesen a húgával (háttérvokál+melodika) érkezett.  A koncert meg igen odabaszott, nagyon hatásos volt. A minimál, de ügyes világítás még inkább ráerősített. Gyakorlatilag csendes csodálatban ültük végig. Legnagyobb bánatom, hogy ismeretlen dalok nem voltak, ami azt jelenti, hogy nincs új album a láthatáron.

honlap

Érdekes, a tavalyi beszámolómban pont a fentiek szerepeltek, mint az év felfedezettjei.

Kalákafesztivál 2015

Szóval, megvolt az idei Kaláka Folkfesztivál is – immáron negyedszer Egerben. Gyors összegzés: az előző kettőt sajnos ilyen-olyan okokból kihagytam, de az első egrin ott voltam (és előtte tizensok diósgyőrin). Megérte persze, jó volt a buli, sokkal jobb, mint az első egri (az nem volt túl jó…) de még mindig nincs olyan hangulat, mint régen.

A hangulat itt legalább olyan fontos, mint a műsor. Egy-két megszokott fesztiválarc feltűnt, de a régiek közül (akiket minden évben újra láttunk) sokan hiányoztak, beleértve a megszokott csúcsos-szalmakalapos fesztiválrészeget is.

 

A program elég jó volt, főleg szombat. Sajnos külföldi fellépő megint nem volt sok, de a legutóbbi fesztiválommal ellentétben egy volt (régen sok, többségük fesztiválfelfedezett. Igen, ennél a rendezvénynél sok “fesztivál-“ jelzős hagyományunk van), de az igen jó. Nem, nem még mindig nem a Čechomor, hanem az Oi Dipnoi Cataniából, Szicíliából. Ezzel el meg is neveztem az idei fesztivál felfedezettjét. Vettem cédét is, pedig nem tudom hol lejátszani :) Igen kellemes zene, és igen kedves arcok. Szinte hazajárnak Magyarországra, az albumukat is itt vették fel, és a Kaláka koncerten mellettem üvöltötték, hogy nandu!!
Szerencsére fenn van az albumok a Google Music All Accessen, bizonyára a hipszerebb szolgáltatóknál is.

Jövőre is menni kell.

Az én 2014-em a zenében

Ha már divat ilyenkor* listázni, satöbbi…

Csinálok albumlistát én is. Úgy döntöttem, hogy húszas-harmincas-ötvenes lista helyett én ötre szűkítem a dolgot, abban van a kihívás. Mert elég jó év volt új megjelenések szempontjából az idei is. Aztán mivel volt egy pár, ahol nem tudtam dönteni, szűkítettem háromra. Cserébe bővítem a bejegyzést egyéb zenei dolgokkal.

Következzen tehát az év öt három** kedvenc soralbuma számomra, mondjuk előadója szerinti betűrendben, azaz

2013 top3 albuma

EMA: The Future’s Void

EMA: The Future's Void“poszt-internet albumnak” szokás a lemezt nevezni, ami amellett, hogy ordas nagy újságíróizmus, mégis valahol jól megragadja a dolgot. Erős Wiliam Gibsoni hatás, a technopunkságot erősítik az olyan dolgok, hogy nagyrészt otthon a pincében vette fel az anyagot (mégsem “hálószobapop” :D), a barkácsklip az első kislemezről (Satellites)…

Karcos, őszinte, érdekes.

De én mégis inkább az album egyik másik kulcsdalának videóját rakom be:
3Jane:

honlap | teljes album

Kinoko Hotel: Marianne No Jubaku (キノコホテル: マリアンヌの呪縛)

Kinoko Hotel: Marianne no jubaku Kicsit keményebb és elektronikusabb, mint amit megszoktunk. A zene még mindig pörgős, szexi és menő.

Igazi bulizene.

Bara bara (ばら・ばら) (sajnos az egyetlen hivatalos videó az új albumról yt-n):

honlap | (teljes album nem található meg beágyazhatóan, és valószínű a kedvenc streamer szolgáltatásodon sem)

Wovenhand: Refractory Obdurate

Wovenhand - Refractory Obdurate Messze a legkeményebb és mellesleg az egyik legjobb anyaga a zenekarnak, amelyik nem is kemény zenében utazik. Kevés albumot vártam ennyire idén tavaly mint ezt, és nem okozott csalódást, pedig más, mint a többiek (az egyik kedvencem máig ez a gyökeresen más hangulatú anyag, amit egyébként rendesen boltban nem is árultak), mégis Wovenhand. Aztán volt a koncert, na ott aztán tényleg metál volt.

Talán az első megjelent dal az albumról, egyben talán a legkeményebb WH dal, a Hiss:

honlap | teljes album

Ajánlom még:

  • EZ3kiel: L U X
  • Mark Lanegan Band: Phantom Radio
  • Tackhead: For the Love of Money
  • The Bug: Angels & Devils
  • Tricky: Adrian Thaws
  • Warpaint: Warpaint

…és az előzőekkel együtt már majdnem van egy tízes listánk, az szép kerek szám, igaz, én a prímekhez vonzódom természetellenes módon. Viszont a kilenc meg négyzetszám, és mivel ez három (bizonyos értelmezés szerint az első valódi, páratlan prím!) hármas összege, a gyanútlan felhasználónak akár köbszámként is eladható!

Egyébként úgy vettem észre, idén tavaly mind a bekeményítás, mind az elektronikusozódás (nyelvújítok!) trend lehetett.

Az év koncertje

Viszonylag kevés koncerten voltam, de azok nagyon erős mezőnyt hoztak össze. Azt hiszem, mégis a

májusi Wovenhand az A38-on

nyert, ami nagyon erős koncert volt. Ahogy már az elején, rövid előkészítés után belevágtak minden idők legkeményebb WH dalába, már az majd’ levitte az ember fejét. A következő bő egy óra maga volt a csoda. Még úgy is, hogy a kedvenc korai slágereimet nem játszották, pedig régebben ez jellemző volt (kiegészítés: egy régi dalt sem játszottak, volt néhány az előző albumról, és sok az újról). Durvább volt, mint bármi, amit megszokhattunk tőlük korábban (maradjunk annyiban, hogy az elmúlt tizeniksz évből van pár bootleg koncertem tőlük), de napokig nem tudtam lejönni róla.

Sajnos az A38 technikusai a koncertfilmjük keverése közben valamit nagyon elrontottak, olyan laposra sikerült a keverés, hogy egyszerűen semmi nem jön át a varázslatból, ami pedig még a szar minőségű kalóz közönségfelvételekből is átjön, mint a budapesti előtt egy nappal volt bécsi koncerté (azonnal beszereztem a budapesti után), vagy a két nappal későbbi zágrábiból. Ezért ez utóbbit ágyazom be:

A hivatalos koncertfilm (a koncert kábé fele van rajta btw) megtalálható a youtube-on, míg le nem szedetik, de annyira nem éri meg megnézni a fentiek miatt. Még úgy sem, hogy többször látható vagyok rajta :)

Az év koncertje negatív előjellel:

Warpaint, Live Music Hall, Köln: Voltam év elején egy borzalmas koncertjükön Kölnben. Egyrészt, kritikátlan aluli volt a hangosítás. A zenekar meg olyan enerváltan játszott, hogy szinte csak a zaj tartott ébren. Nem bírtam ki a végéig odabenn, inkább csatlakoztam a cimborámhoz, aki már korábban inkább kiment hidegbe ácsorogni. Pedig az önmagában és több szempontból nézve (és hallgatva) is nagyon borzalmas előzenekart is sikerült túlélnünk.

Máshol nem láttam még olyat, hogy emberek tömegesen távoznak olyan koncertről ahová direkt, maguktól mentek el – nem pedig mondjuk fesztiválon ottragadtak a színpadnál–, furcsa látvány volt, na. Végül mi is utánoztuk őket.

Nem ágyazok vagy linkelek be semmit.

Az év visszatérése:

Ezt a kategóriát csak trollkodásként vezettem be, ugyanis idén volt néhány jelölt (azaz több mint tíz éve nem jelentkező előadó új albuma), de “díjat” nem nyernek. Másképp fogalmazva, messze vannak a Portishead Third teljesítményétől, azaz önmagában decens albumok, de az életműből nem ezekre fog emlékezni az ember. Szintén trollkodásból le is írom, kikről van szó.

  • Pink Floyd: Endless River – az album egyébként jó, de régi anyagból dolgoztak, és a zenekar hangsúlyozottan nem tért vissza, tehát lehet, nem is kellett volna itt írnom róla?
  • Aphex Twin: Syro – részben régi anyag, ez is decens album, de nem kiemelkedő
  • Cibo Matto: Hotel Valentine – önmagában nem rossz, de a korábbiak mind jobbak, sokkal
  • Smashing Pumpkins: Monuments to an Elegy – Corgan egója nagyon jól megidézi a zenekar hanyatlásának időszakát.

Szintén nem ágyazok vagy linkelek be semmit, hiszen a fentiek nem ugrották meg a lecet, emlékeztek?

Az év felfedezettjei, avagy “hogy a francba nem ismertem őket korábban?!”

Mivel úgy tapasztaltam, hogy az emberek szeretik, ha ismeretlen dolgokat úgy mutatnak be nekik, hogy azokat ismerős dolgokhoz tudják kötni, ezért itt más, esetleg ismertebb/bejáratottabb zenekarokhoz hasonlítom őket.

TsuShiMaMiRe (つしまみれ)

A japán csajpunk-szcéna Primusa.*** ’nuff said.
Februárban itt írtam róluk egy kissé csapongó bemutatást. Azóta csak jobban beléjük bolondultam.

Most 15 éves a zenekar, ennek alkalmából hatalmas bulikat tolnak, az albumvégigjátszós koncertek közül több teljes videót a youtube-ra is kitettek. Majd törölték őket (hamarabb lementettem mind).

Soap&Skin

Egy kis stájer faluból származó Anja Franziska Plaschg kiskorában bizonyára sok Jorane-t és The Moon Lay Hidden Beneath A Cloud-ot hallgatott. Zenéje valahol a kettő között van, annyira nem elszállós, mint az előbbi (és a választott fegyvere cselló helyett zongora), de nem is olyan elborult, mint utóbb említett honfitársai. Néhol Beth Gibbons és Rustin’ Man közös albumát idézi.

Egy szál zongorával:

Vonósnégyes és trombita támogatással:

Azt hiszem, egyik videón sem idősebb húsz évnél. Te mit tettél le az asztalra ilyen idősen?

 

 


* (valójában a poszt szinte teljesen kész volt karácsony tájékán, mégis úgy esett, hogy januárban publikálom)

** (jöhetnek a Gyalog galopp poénok…)

*** (bármit a Primushoz hasonlítani nálam igen-igen nagy dicséret. Egyébként a Primus kihozott idén tavaly egy konceptalbumot)

Me and the devil walkin’ side by side

A minap, egymástól teljesen függetlenül belefutottam Robert Johnson klasszikusának (oké, melyik fennmaradt száma nem az?) két érdekes, számomra új feldolgozásába.

Mint minden klasszikust, ezt is sokszor feldolgozták (gyakran nem a blues keretein belül), gondoltam bemutatok néhányat közülük, minden további kommentár nélkül.

De mindezek előtt itt az eredeti:

Eric Clapton

Boris

Tony McPhee

Gil Scott-Heron

Soap&Skin

Cowboy Junkies

Riverhead

Dead Meadow

Ez kár, hogy töredék… Marie Daulne (Zap Mama)

Zeneajánló: Tsushimamire

つしまみれIgazán fantasztikus és őrült zenét ajánlok. Vidám, vicces, pörgős, élettel teli: ez a Tsushimamire (つしまみれ).

Legrövidebben úgy tudnám összefoglalni, hogy olyan, mint a Primus japán csajpunkváltozatban. Még kicsit hasonlít is a zenéjük, továbbá mindkét banda vicces, pörgős zenét nyomat, zömmel idióta ésvagy bizarr szövegekkel. Gyakran kajákról. És nem mellesleg kurva jók, minden tekintetben. Sokféle zenei stílusból képesek építkezni, például van példa ugyanazon a dalon belül ska-ra és metálos hörgésre. Van súlyos, doom metal-szerű riffekből (közben vékonyhangú lányének) felépülő daluk is, mely riffeket (már megint) primusos ökörködések szakítanak meg. Vagy a véradó-dal a bluesrockja. A messiást már be sem merem linkelni, az a szám tisztára Monty Python.

つしまみれまみれ

Oké, a fentiek alapján alapján zeneileg nem mindig punk, de attitűdben igen :) Persze-persze, a szövegekből nem sokat értek, de interjúkból meg amerikaiturnés koncertfelvételeken hallható felkonferálásokból szintén sokat meg lehet tudni. Például az egyik kedvencem, az “Agyam gyümölcstorta” című szám zeneileg pl meglehetősen emlékeztet egy bizonyos Primus-dalra, de itt a dalszöveg a “gyümölcstorta” (értsd: a saját agya) elfogyasztására szólít fel. (a lenti első koncertvideóban 14:20-nál kezdődik, jó kis zúzós szám). Ja igen, van egy PowerPuff Girls EP-jük is. Véletlenül  úgy alakult, hogy csináltak zenét a sorozathoz.

A nagyon hülye hangzású neve a zenekarnak egyébként úgy született, hogy random összedobáltak betűket (ojrópaiértelemben: szótagokat) a zenekar tagjainak a neveiből. De további össze-vissza csapongás helyett inkább itt van néhány videó, elsőnek pár koncertfelvétel, melyeket nézni is érdemes, ahogy zúznak. Főleg a ritmusszekció pörög fel nagyon, és nem mondom meg, melyik videóban indítja az énekesnő az egyik dalt úgy, hogy a közönséghergelés után hanyattfekvős-stagediving közben kezd el játszani a gitárján. Mondom, hogy punk!

Ezeket a fentieket most kábé véletlenszerűen dobáltam ide, mert a zenekar annyira jó, hogy akár mindent meg lehetne osztani. Ajánlom továbbá mindenki figyelmébe a zenekar énekesnőjének youtube csatornáját, benne  hivatalos videoklipekkel és koncertfelvételekkel. Érdemes megnézni.

És akkor most, hogy ilyen szépet írtam a zenéjükről és dalszövegeik témáiról, a végére öniróniától nem teljesen mentesen berakom a J-POP c. számot (de előtte küldeném az SNS c. dalt minden facebook-függőnek… ha online megtalálható lenne, haha :)

Vigyorogva bólogatós zenehallgatást kívánok.

(a képek a zenekar hivatalos ottlapjáról meg a lastfm.jp-ről vannak)

Régi japán divatbemutató (extrákkal! :)

Milyen csodás dolgot találtam a minap.
Eredetileg zenére kerestem: hátha van valami korabeli koncertfelvétel Mayuzumi Jun (黛ジュン) hatvanas évekbeli – mit hatvanas évek, máig aktív – japán popdívától (nem volt), de ezt elsősorban a film miatt posztolom ki. Nem tudom, honnan származik a videoanyag, de valami korabeli (még mindig hatvanas évek) divatbemutató meg fene tudja még mi van összevágva, instagrammítva.

Csodálatos.
Jó lenne többet megtudni róla. (Esélyes, hogy valami filmhiradó-jellegű műsor.)

Kedvenceim a vicces táncjelenetek, különösen, amikor megjelenik (és ahogy végigpásztázza a kamera, igazi őstroll volt az operatőr) az ágyékkötős fiatalember, aki azért meglehetősen kilóg a sorból :)

Ja, a dal címe 恋のハレルヤ, azaz Koi no hareruya (hallelúja), csak a miheztartás végett. A szerelem istendicsérete :)

Crystal Castles gyerekkórusra

A londoni Capital Children’s Choir előadásában a Crystal Castles első albumáról az Untrust Us — a capella, azaz szintik, effektek nélkül!

Nagyon hatásos, és tényleg valamennyire hátborzongató.

Az eredetije az egyik kedvenc CC számom, pedig alapesetben nem vagyok oda a chiptune-ért/-alapú zenékért  :)

(nálam via Recorder, de ahogy nézem épp körbejárja a fél magyar és külföldi netet :)

#napizene

Mostanában úgy alakult, hogy kénytelen voltam sokszor webről hallgatni zenét, mint az állatok (pölö youtube meg bandcamp). Aztán rájöttem, meg kéne osztani ilyesmi dolgokat, de a “rendes” blogot (ön most itt áll) nem akarom teleszpemmelni vele.
Más megoldás kell.
Wordpress nem enged egy telepítéshez két blogfolyamot. Új WordPresst nem akartam telepíteni, bár elférne, csak túlzásnak tartom a dolgot. Megoldás: WordPress Multisite.
Aztán rájöttem, ennek a belövése már létező bloghoz is túl sok melóval, fejfájással és hibalehetőséggel járna, annyit meg nem ér a dolog.
Végül “szarjunk bele” felkiáltással Tumblr alapon hoztam létre, az úgyis a megosztásra van kihegyezve, így azzal lesz a legkevesebb meló.

Tehát, a hosszú és unalmas bevezető után bemutatom a napi zenét kínáló mellékprojectemet:

napizene.neuromancer.hu

Tervek: igyekszem napi legfeljebb egy dolgot kirakni. Ezt többé-kevésbé minden (hétköz)nap. Távlati tervek nincsenek, tart, ameddig tart, hosszabb szünetek benne lehetnek a pakliban. Két-, több részes videókat minden bizonnyal egybe számolok majd :)
Néha érdekességeket is írok a megosztás mellé. A posztok zömmel véletlenszerű időpontban mennek majd ki (automatizált módon).

Az elején sok-sok Les Claypool-os/Primusos ökörködésre lehet számítani.
Azzal is kezdek.

Milyen jeles események történtek még az új sideblog indulása mellett a történelemben ezen a napon (a wikipédia nyomán)?

Olyan nagy horderejű események, mint Bligh kapitányék partot érnek, miután a Bounty-ról csónakbapakolták őket a lázadók, a bourbon-whiskey születése, a győri csata, Charles Babbage kiadja a tanulmányát a differenciálgépről, Hawaii annektálásának hivatalossá tétele, Párizs eleste a második világháborúban, a rosswelli “UFO-baleset”, megalakul az Európai Űrügynökség elődje, a Vatikán megszűntette a tiltott könyvek jegyzékét, és ugyanabban az évben lövik fel a Mariner 5-t és teszteli a népi Kína az első hidrogénbombáját. Idén pedig az első kilenc percet (bekapcsolható angol és kínai felirattal) kirakták a netre a Ghost in the Shell: Arise első részéből.
Kawabata Yasunari, valamint Che Guevara és Donald Trump születésének, illetve Jerome K. Jerome, Jorge Luis Borges és Henry Mancini halálának évfordulója. Ma van a véradók világnapja, a Falkand-szigeteki felszabadulás napja.