Paharganj, Új-Delhi

Mostanában van egy éve, hogy elindultam Ladakhba.* Éjszakai átszállással Dubai-on át repültem, ahol azért a reptéren is elég jelen volt a rongyrázás (a Rolex faliórákat már posztoltam). Új-Delhiben nem töltöttünk sok időt (szándékosan és szerencsére), és valamiért nem volt akkora kultúrsokk mint gondoltam, pedig lehetett volna. Egyrészt azért nem voltam ott sokat, mert más volt a cél és kevés az idő, másrészt a klíma. Ez az éghajlat nem kedvencem (understatement), 40 fok magas páratartalommal, amit súlyosbít a nagyon durva légszennyezés. Iszonyatosan mocskos a levegő, a látótávolságot jelentősen befolyásoló mértékben (por van, de a sok tuktuk, robogó sem épp környezetbarát, plusz a fa-, faszén-, és széntüzelésű tűzhelyek és a szemét égetése sem segít), és persze a szar betetőzi mindezt. Ugyanis kábé minden közterületen szar van, a szép, felújított, villákkal övezett luxussugárúton is (ahol még biciklisáv is van, de használhatóságában a rosszabb budapestiékkel vetekszik, szerintem nálunk tanulták az ipart az ottani közlekedésmérnökök). De nem városbemutatót akarok most írni, inkább pár érdekes dolgot (az Apple-logó széleskörű dekorhasználatáról már írtam egy rövidet). Elsőként a reptér és város közti közlekedési kapcsolatról.

Az egységáron 500 rupis reptéri taxi helyett az új, modern, gyors, csendes, tágas és légkondis reptéri gyorsvasúttal mentünk be a városba. 60 rupiért. Erről aztán átszálltunk a nem légkondis, nem új, nem tágas, nem csendes metróra a tömegbe :) Előbbi nagyon kéne ide is, igen remek cucc volt tényleg utóbbi a budapesti kékmetróra emlékeztetett (a kék metró talán jobb).

Szállás természetesen a Paharganjon, ott is egy kisebb sikátor mélyén valami lepukkant hostel. A működő légkondi volt a lényeg… A Paharganjon a Main Bazaar (fenti képen a “jobb része” koradélután, amikor üres) érdekes jószág, ez a negyed fő ütőere, egy viszonylag (a környező sikátorhálózathoz képest) szélesebb utca, ami átszeli a negyedet. De ennek is megvan a története, miért lett ilyen “tágas”. Ugyanis kitalálták, hogy túl keskeny. Talán tűzvédelmi okokból, de elnézve ami ott van ez nehezen hihető. A lényeg, hogy megoldásként egyszerűen levágtak az utca egyik oldalán álló épületekből vagy másfél métert, aminek a nyomai mind a talajszinten, mind az épületeken máig megvannak.

Házak, amikről levágták az első szobákat (teljes méreten jobban látszik)

A Paharganj egyébként az a hely, ahol kábé minden megtalálható olyan dolgok közül amiket külön-külön is gyűlölök (kezdve a tömegtől az utcán szanaszét heverő szarkupacokig), mégis perverz módon tetszik a hely. Lehetne róla többet is mesélni (lehet kéne is). Mellesleg iszonyat jókat lehet ott enni, kifőzdében is, de például mangót sem ettem sem addig sem azóta olyan jót, mint amit ott az utcán szereztem be. (A higiéniáról azt hiszem inkább később írok)

A számomra szürreálisabb dolgok egyébként olyanok voltak például, mint mikor este útban Manali felé “A Volvóbusszal”, valahol Delhi-külsőn megakadt a szemem a távolban egy többemelet magas és többháztömbnyi kiterjedésű szemétlerakón. Teherautók és igavonó állatok jártak a tetején, a lemenőben lévő nap, a por és a légszennyezés megtámogatva a szemétlerakó oldalkrátereiből jövő füsttel egész valószerűtlen narancsszinűre festette egységesen a levegőt, ilyen fényekben mozogtak a domb tetején lévő alakok sziluettjei. Teljesen olyan volt, mint valami disztópikus sci-fiből egy jól látványtervezett jelenet, mondjuk marsi büntetőkolónia, egészen nem evilági látvány.

Vagy, amikor az összevissza kígyózó sikátorokon át navigáltunk a Manaliba induló, előző bekezdésben említett éjszakai buszhoz, volt egy szintén elég szürreális jelenet. Az a rész az iparosok negyede, varrodák, papírsárkánykészítők, ilyesmi. Szűk, sötét, fosos utcácskák, kaotikus légkábel-hálóval a fejünk fölött. És valaki itt kitalálta, hogy a változatos módon lepukkant szállók közé odarak valami upscale jellegű hotelt. Végülis a riksák szűken be tudnak hajtani elé a főpályaudvaron összeszedett turistákkal. A koszos, tákolt épületek közt ott figyeltek a hatalmas üvegportálok, amiket tisztán világító fehér ingben, ropogóan friss egyenruhás gyerekmunkások mostak és törölgettek éppen, odabenn dizájnbútorok. Abszolúte oda, a gettósikátorba nem illő jelenség volt az egész, a nagykörútra inkább. A nyomor és gazdagság jellemzően tud ott egymás mellett létezni, de ez valami igazán fura zárvány volt.

Hotel Star Palace és Hotel Star Paradise, a sikátor végén balra. (Csak a helyi viszonyok érzékeltetésére, a posztban nem ezt említem.)

A Paharganj egyébként az úgynevezett hátizsákos turisták, meg ál- és valódi hippik törzshelye, ott futottam össze például egy öreg (valódi) hippivel, aki évtizedek óta visszajár és széles vigyorral az arcán kezdte boldogan ecsetelni, mennyire jó már ez a hely de vigyázni és nagyon oda kell figyelni a tuktukra meg riksára különben könnyen elgázolnak. Mindeközben próbálom elrángatni az egyik tuktuk elől, ami viszonylag nagy tempóval épp felé tart és nem igazán akar kitérni, mert annyira belemerült a beszédve, hogy nem figyelt. :D (Megúsztuk.) Sokat használt egyébként is az ottani közlekedésben a hosszú évek városi kerékpározásával megszerzett körkörös figyelem képessége jó reflexekkel kombinálva.

 

* Egészen pontosan a poszt publikálásának napján volt egy éve, hogy megérkeztem oda, de ez véletlen. A tavalyi 28-a nagy részét hajnali fél kettőtől késő délutánig a Manali-Leh Highwayen töltöttem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *