Az én 2014-em a zenében

Ha már divat ilyenkor* listázni, satöbbi…

Csinálok albumlistát én is. Úgy döntöttem, hogy húszas-harmincas-ötvenes lista helyett én ötre szűkítem a dolgot, abban van a kihívás. Mert elég jó év volt új megjelenések szempontjából az idei is. Aztán mivel volt egy pár, ahol nem tudtam dönteni, szűkítettem háromra. Cserébe bővítem a bejegyzést egyéb zenei dolgokkal.

Következzen tehát az év öt három** kedvenc soralbuma számomra, mondjuk előadója szerinti betűrendben, azaz

2013 top3 albuma

EMA: The Future’s Void

EMA: The Future's Void“poszt-internet albumnak” szokás a lemezt nevezni, ami amellett, hogy ordas nagy újságíróizmus, mégis valahol jól megragadja a dolgot. Erős Wiliam Gibsoni hatás, a technopunkságot erősítik az olyan dolgok, hogy nagyrészt otthon a pincében vette fel az anyagot (mégsem “hálószobapop” :D), a barkácsklip az első kislemezről (Satellites)…

Karcos, őszinte, érdekes.

De én mégis inkább az album egyik másik kulcsdalának videóját rakom be:
3Jane:

honlap | teljes album

Kinoko Hotel: Marianne No Jubaku (キノコホテル: マリアンヌの呪縛)

Kinoko Hotel: Marianne no jubaku Kicsit keményebb és elektronikusabb, mint amit megszoktunk. A zene még mindig pörgős, szexi és menő.

Igazi bulizene.

Bara bara (ばら・ばら) (sajnos az egyetlen hivatalos videó az új albumról yt-n):

honlap | (teljes album nem található meg beágyazhatóan, és valószínű a kedvenc streamer szolgáltatásodon sem)

Wovenhand: Refractory Obdurate

Wovenhand - Refractory Obdurate Messze a legkeményebb és mellesleg az egyik legjobb anyaga a zenekarnak, amelyik nem is kemény zenében utazik. Kevés albumot vártam ennyire idén tavaly mint ezt, és nem okozott csalódást, pedig más, mint a többiek (az egyik kedvencem máig ez a gyökeresen más hangulatú anyag, amit egyébként rendesen boltban nem is árultak), mégis Wovenhand. Aztán volt a koncert, na ott aztán tényleg metál volt.

Talán az első megjelent dal az albumról, egyben talán a legkeményebb WH dal, a Hiss:

honlap | teljes album

Ajánlom még:

  • EZ3kiel: L U X
  • Mark Lanegan Band: Phantom Radio
  • Tackhead: For the Love of Money
  • The Bug: Angels & Devils
  • Tricky: Adrian Thaws
  • Warpaint: Warpaint

…és az előzőekkel együtt már majdnem van egy tízes listánk, az szép kerek szám, igaz, én a prímekhez vonzódom természetellenes módon. Viszont a kilenc meg négyzetszám, és mivel ez három (bizonyos értelmezés szerint az első valódi, páratlan prím!) hármas összege, a gyanútlan felhasználónak akár köbszámként is eladható!

Egyébként úgy vettem észre, idén tavaly mind a bekeményítás, mind az elektronikusozódás (nyelvújítok!) trend lehetett.

Az év koncertje

Viszonylag kevés koncerten voltam, de azok nagyon erős mezőnyt hoztak össze. Azt hiszem, mégis a

májusi Wovenhand az A38-on

nyert, ami nagyon erős koncert volt. Ahogy már az elején, rövid előkészítés után belevágtak minden idők legkeményebb WH dalába, már az majd’ levitte az ember fejét. A következő bő egy óra maga volt a csoda. Még úgy is, hogy a kedvenc korai slágereimet nem játszották, pedig régebben ez jellemző volt (kiegészítés: egy régi dalt sem játszottak, volt néhány az előző albumról, és sok az újról). Durvább volt, mint bármi, amit megszokhattunk tőlük korábban (maradjunk annyiban, hogy az elmúlt tizeniksz évből van pár bootleg koncertem tőlük), de napokig nem tudtam lejönni róla.

Sajnos az A38 technikusai a koncertfilmjük keverése közben valamit nagyon elrontottak, olyan laposra sikerült a keverés, hogy egyszerűen semmi nem jön át a varázslatból, ami pedig még a szar minőségű kalóz közönségfelvételekből is átjön, mint a budapesti előtt egy nappal volt bécsi koncerté (azonnal beszereztem a budapesti után), vagy a két nappal későbbi zágrábiból. Ezért ez utóbbit ágyazom be:

A hivatalos koncertfilm (a koncert kábé fele van rajta btw) megtalálható a youtube-on, míg le nem szedetik, de annyira nem éri meg megnézni a fentiek miatt. Még úgy sem, hogy többször látható vagyok rajta :)

Az év koncertje negatív előjellel:

Warpaint, Live Music Hall, Köln: Voltam év elején egy borzalmas koncertjükön Kölnben. Egyrészt, kritikátlan aluli volt a hangosítás. A zenekar meg olyan enerváltan játszott, hogy szinte csak a zaj tartott ébren. Nem bírtam ki a végéig odabenn, inkább csatlakoztam a cimborámhoz, aki már korábban inkább kiment hidegbe ácsorogni. Pedig az önmagában és több szempontból nézve (és hallgatva) is nagyon borzalmas előzenekart is sikerült túlélnünk.

Máshol nem láttam még olyat, hogy emberek tömegesen távoznak olyan koncertről ahová direkt, maguktól mentek el – nem pedig mondjuk fesztiválon ottragadtak a színpadnál–, furcsa látvány volt, na. Végül mi is utánoztuk őket.

Nem ágyazok vagy linkelek be semmit.

Az év visszatérése:

Ezt a kategóriát csak trollkodásként vezettem be, ugyanis idén volt néhány jelölt (azaz több mint tíz éve nem jelentkező előadó új albuma), de “díjat” nem nyernek. Másképp fogalmazva, messze vannak a Portishead Third teljesítményétől, azaz önmagában decens albumok, de az életműből nem ezekre fog emlékezni az ember. Szintén trollkodásból le is írom, kikről van szó.

  • Pink Floyd: Endless River – az album egyébként jó, de régi anyagból dolgoztak, és a zenekar hangsúlyozottan nem tért vissza, tehát lehet, nem is kellett volna itt írnom róla?
  • Aphex Twin: Syro – részben régi anyag, ez is decens album, de nem kiemelkedő
  • Cibo Matto: Hotel Valentine – önmagában nem rossz, de a korábbiak mind jobbak, sokkal
  • Smashing Pumpkins: Monuments to an Elegy – Corgan egója nagyon jól megidézi a zenekar hanyatlásának időszakát.

Szintén nem ágyazok vagy linkelek be semmit, hiszen a fentiek nem ugrották meg a lecet, emlékeztek?

Az év felfedezettjei, avagy “hogy a francba nem ismertem őket korábban?!”

Mivel úgy tapasztaltam, hogy az emberek szeretik, ha ismeretlen dolgokat úgy mutatnak be nekik, hogy azokat ismerős dolgokhoz tudják kötni, ezért itt más, esetleg ismertebb/bejáratottabb zenekarokhoz hasonlítom őket.

TsuShiMaMiRe (つしまみれ)

A japán csajpunk-szcéna Primusa.*** ’nuff said.
Februárban itt írtam róluk egy kissé csapongó bemutatást. Azóta csak jobban beléjük bolondultam.

Most 15 éves a zenekar, ennek alkalmából hatalmas bulikat tolnak, az albumvégigjátszós koncertek közül több teljes videót a youtube-ra is kitettek. Majd törölték őket (hamarabb lementettem mind).

Soap&Skin

Egy kis stájer faluból származó Anja Franziska Plaschg kiskorában bizonyára sok Jorane-t és The Moon Lay Hidden Beneath A Cloud-ot hallgatott. Zenéje valahol a kettő között van, annyira nem elszállós, mint az előbbi (és a választott fegyvere cselló helyett zongora), de nem is olyan elborult, mint utóbb említett honfitársai. Néhol Beth Gibbons és Rustin’ Man közös albumát idézi.

Egy szál zongorával:

Vonósnégyes és trombita támogatással:

Azt hiszem, egyik videón sem idősebb húsz évnél. Te mit tettél le az asztalra ilyen idősen?

 

 


* (valójában a poszt szinte teljesen kész volt karácsony tájékán, mégis úgy esett, hogy januárban publikálom)

** (jöhetnek a Gyalog galopp poénok…)

*** (bármit a Primushoz hasonlítani nálam igen-igen nagy dicséret. Egyébként a Primus kihozott idén tavaly egy konceptalbumot)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *