A Bükk (beköszöntő), 1932.

Igen szép óda a Bükkhöz, annak ellenére, hogy néha nem sikerült egyeztetni mondatalkatrészeket. Forrása az 1932-ben kiadott Bükk útikalauz.
Kiemelések, helyesírás, mint az eredetiben.

Bükk (geológiai metszet)A BÜKK.

(BEKÖSZÖNTŐ)

Csonka hazánk hegységei között a Bükk a legmagasabb, noha két legmagasabb hegyünket a Mátrában találjuk. A Mátrának azonban csak e két csúcsa, a Galyatető (965 m) és a Kékes (1014 m) szárnyalja túl a Bükk tetőző ormát (Istallóskő erőse * 959 m). A Mátra egésze – alacsonyabb.

Legmagasabb hegységünké a Bükköt közel 20 km hosszú és 5-6 km széles fennsíkja avatja, mely egy tömegben 800-900 m magasságban terpeszkedik. Ekkora magasságokat egy darabban már csak a Kárpátokban találunk.

S a Bükk mégsem magasságai miatt vonzó. A fennsíkon járva nem látunk magas hegyeket, széléről pedig más hegyeinkhez hasonló (500-600 m) mélységekbe pillanthatunk.

A Bükk vadregényes. Vadregényes a szó valódi értelmében, mert tájképeinek változatos mását kicsi, szűk hazánkban sehol sem talaljuk.

A Bükk a Kárpátok itt rekedt darabja. Nemcsak magassága, hanem – a tudományos fejezetek egész sora igazolja – természete miatt. Hasonló geológiai felépítést csak Dobsina kornyékén találunk, ekkora hidegek csak a Kárpátok tövén járnak, ilyen bővizű
patakokat csak havasok tövén találunk. Szédítő sziklafal csak csonka határainkon túl van annyi, mint itt. Szálas bükkös, virágos rét is.

S mind e különös szép a Bükk helyzetéből adódik.

A Keszthelytől elinduló magyar Középhegységnek legvégső, legészakibb tagja. Fölötte a Sajó széles völgyén túl már a Kárpátok ereszkedői, délnek az Alföld végeláthatatlan sikja. Nyugaton sincs hegyszomszédja. A Mátra messze. Lábánál csak dombhátak hullámzanak. Keleten is szabad.  Köröskörül magánosan mered fel a magasba, hogy őrt álljon, védelmet nyujtson az Alföld sajó-hernádi főkapujánál.

Magános sziklabástyáját a Kárpátok vihara éri. Ezért oly zord. Ezért hosszabb, havasabb a tele. Szélvédett déli verőin azonban hamar fakaszt virágmezőt a tavasz, érlel mézédes gyümölcsöt a nyár és tüzes bort a kései ősz. Fenn a fennsíkon a korai ősz verőfénye aranyerdőt érlel. Száz színű halódó erdőt, hulló lombok millióival.

A Bükk mindig szép. Télen soká fehér, tavasszal hamar zöld, nyáron hűs, ősszel enyhe, szinpompás. Virága mindig van. Bükköseinek lombkoronája mindig ád enyhet a tűző nap ellen, hatalmas tisztásain, napverte szikláin meg sütkérezhetünk. A Bükkben mindig és mindenütt akad egy-egy zug, hol az évszakok szélsőségei ellen megbújhatunk.

Hegy-völgyei es sziklái is mások. Vadregényesek, mert különbek szűk hazánk egyéb hegységeinél. Teteje nyesett, mintha csak óriások ollója nyírta volna meg. De, a hegység fennsík-koronáját szédítő sziklaszirtek fogják közre. A bükki híres “Kövek”. A kő-koszorú csomójában a Bél-kő szirt-taraja, mögötte az Őr-, Hegyes-, Pes-, Vörös- és Síma-kő, majd a délnek néző szirtfal legtetején a kövek őre, a Tar-kő meg a Három-kő. Északon tagoltabb a szirtfüzér, de változatosabb. A legszebb bükki völgyet őrzi az Istállós-kő, a legszebb kilátást nyújtja a Bálvány- és az Örvény-kő. De van Kő egyebütt is a Bükkben elég. Fehérlő falú szédítő szirtek, melyek vén bükkösök bodorodó lombozatából villannak ki. A szirtek homloka körül keringő sasok, tövükben sötéten ásító barlangok.

Hegyei szelídek. Kerekre kopott, domborodva magasodó tetők, meg bércek, köztük könnyen járható kurta nyergek. Élesebb vonalat csak a Kövek szirtjei lopnak bele a tájba, de azt is enyhíti a szirtek tövébe nyomuló bükkös rengeteg.

Völgyeiben több a változatosság. A fennsík sziklatestébe hasító völgyek mélyek. Oldaluk meredek. Talpuk szűk, szirtje sok. Innen még a szelíd hegyek is magasabbnak látszanak s a patakok csörgedezése harsogva zúg. Levegőjük hűsebb, fáinak árnyéka is komorabb.

Fenn a tetőn ennek ellenkezője. A völgyek sekélyek, tágasak. Gyér forrásaik csobogó vize eltűnik a töbrök mélyén, a kanyargós ér helyett töbrök sora kisér. A nap tűz, de nem hevít, az erdő hűs, de nem oly komor, mint odalenn.

A sok töbör, e vízoldta sziklatölcsérek miatt a Bükkben a tájékozódás is más. Nehéz a teméntelen töbör között rendet találni és e rend nyomán eligazodni. Itt a Bükk tetején nincsenek olyan völgyek, mint egyebütt. Itt a sok kurta hegyhát, a sok sekély
nyereg és ezernyi töbör között csak kellő gyakorlat után tudunk tájékozódni. Még jó térképolvasókkal is megesik, hogy eltévednek. Már ezért is, no meg, hogy “tilosba” ne lépjünk, ajánlatos a jelzett turistaútakhoz ragaszkodni. Annál is inkább, mert, amióta a kincstári területen is elkészültek az új útjelzések, a turistaútak a Bükk minden nevezetesebb helyéhez elvezetnek. Kalauzunk és az új térkép mondja meg, merre vannak e helyek.

A Bükk kilátóhelyei is változatosak. Változatos, vadregényes előtereket láthatunk a mély völgyek fölött meredő sziklaszirtekről (Szent István, Fehér-kő, Molnár-szikla, Zsófia-torony, heteméri Látó-kő, Gerenna-vár stb.), tág hátteret, messzi vidéket a fennsík peremét övező Kövekről. A Bélkő, Tarkő és társai dél felé tárnak elénk nagy távlatokat, a Bálvány meg az Örvénykő északnak néző ormai pedig a Kárpátok hosszú láncolatát láttatják. Tátrát látni verőfényes ősszel, kései nyáron nemcsak az Örvénykőről lehet. Ha kedvező az idő, látunk Tátrát a Bükk északi oldalán minden akkora magas hegyről, amelyik a szomszédos csereháti dombok fölé emelkedik.

S ma a Bükkbe jutni oly konnyű, napokig, hetekig barangolni benne oly kényelmes. Az autóbusz 700 m magasra röpít, ott szállhatunk le a fennsík sziklaszirtje tövében (Haromkő, Bánya-hegy), vagy a hegyalji völgyek fejénél a hegyek tövén. Benn a hegységben immár három menedekház (bánkuti, várkúti és bélkői), tövében három fürdő (Lillafüred, Tapolca és Kács) és számos hegyalji község biztosít szállást és ellátást télen-nyáron.

A Bükk szép és vadregényes. Azzá varázsolja istenadta természete, melyben kő és víz, klima meg növényzet oly változatos harmoniában forr össze. Az elveszett Kárpátok e meqmaradt emlékét, hacsak ízelítőnek is, tekintse meg minden magyar!

Dr. Strömpl Gábor.

* A bécsi eredetű térképek a Bükk legmagasabb hegyének a Peskő melletti Magastetőt (“965” m) vették, de ez – a magyar mérések nyomán – sajtóhibának minősült (“965” helyett csak 905). A közhit a Bálványt (956) tartotta legmagasabbnak, míglen az új magyar felmérések (1928) ezt a tévedést is helyesbítették.

Persze elég nyilvánvaló a szövegből, hogy akkoriban a Bükköt &em;különösen Diósgyőr-Lillafüred vidékét&em; próbálták az új “a hegyinyaralóhelynek” pozicionálni a Tátra helyett. Ezért nem is lehet véletlen maga a könyv megjelenésének időpontja sem, hiszen akkoriban/azelőtt számos komoly fejlesztés folyt a térségben, ami máig meghatározza a Bükk turizmusát-közlekedését. Nem sokkal korábban nyílt meg a Hór-völgyit kiváltó, a bükki kövek alatt kanyargó új országút ami Felsőtárkányon és a Lök-völgyön keresztül Egerrel kötötte össze Miskolcot, Lillafüreden és Diósgyőrön keresztül. Lillafüredet komoly hegyi-üdülőnek kezdték átalakítani, aminek csúcspontjakánt 1929-ben elkészült a Palotaszálló.

Kedvencem egyébként a “más hegyeinkhez hasonló mélységekbe” beszólás.

A szövegben említett “új térkép”: az angyalos térkép.
És a tátralátás máig népsportnak számít errefelé.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.