Third

Imént megjött a csomagom az amazon.co.uk-től. Többek között volt benne Portishead is. (Lényegében a Third miatt rendeltem onnan, de ha már lúd, legyen félkövér, berendeltem mást is amit itthon egyáltalán nem vagy jócskán drágábban lehet megkapni). Most persze idekívánkozik egy szép, szívhezszóló kritika az új albumról, mintha most hallanám először (most is az szól mellesleg), pedig nyilván nem most hallom először. Például a Last.fm-en is végig lehetett hallgatni. Meg az album több dalát már ismerem fél éve az ATP-s felvételekről (amióta azért apró, például számcím változások akadtak – most bejegyzésírás közben ahogy nézem, az ATP-s koncertről egyedül a Machine Gun címe maradt változatlan… hol van már Wicca, vagy Peaches?), vagy a tavaszi turné különböző helyszíneinek a felvételeiről. A Third ilyen újfajta nemhagyományos, hanem super jewel case box-ba van csomagolva, elég menőn néz ki. (A “sima” műanyagtok meg a “jewel case”, nyilván.) Ezzel, mint a képen is látható (rábökve nagyobb méretben is megtekinthető), teljes lett a Portishead kollekcióm. Aztán, mint a képen szintén látható, a Dummy kétszer is megvan, főleg véletlen folytán jutottam hozzá a bakelithez kb egy-két hónapja (az első Massive Attack és két Wailers társaságában).

Az album meg természetesen zseniális. Persze, mit is várhatunk a meg nem alkuvó bristoli srácoktól(+lány), akik mindig addig csiszolták minden egyes dalukat, amíg a bandából mindenki szerint tökéletes és hibátlan nem lesz, akik annak idején a digitálisan rögzített anyagot képesek voltak bakelitre préselni és onnan visszadigitalizálni, akik sokáig nem voltak hajlandóak még csak egy videoklipet sem készíteni, inkább forgattak egy rövidfilmet, amihez külön zenét írtak? Úgy vélem, beigazolódott az, amit még több, mint két éve (2006 január) mondtak az akkor őszre beharangozott albumra, hogy “this album will be colder than the first two albums”.

A bejegyzés elején írtam, hogy “idekívánkozik egy szép, szívhezszóló kritika az új albumról”, de nem tőlem, mert már megírta Rónai András a Quarton: Önmagát zárja be – Portishead: Third (természetesen A+ minősítést kapott, ami egyébként mással kapcsolatban nem túl gyakori ott). Ennél szebben, jobban nem is lehetne megfogalmazni, nagyon jó cikket írt. És hogy akár egy könyvet is lehetne írni a lemezről. És, hogy “igazából már nem is könnyűzene”.
Sőt, elég nehéz anyag, rendesen rátelepszik az emberre, viszont nem is ereszti (jó értelemben), könnyű újra berakni és meghallgatni megint, pedig tényleg inkább szorongásos hangulata van, de nem unalmas, érzelmileg felkavaró, és tuti még egy év múlva is fedezek fel benne új dolgokat. Míg a kettes album hangulata olyan volt, mintha minden amit látsz és csinálsz nem is te csinálnád, hanem valami filmet néznél, távolságot tartasz saját magaddal, a Dummy meg, hát nem is tudom, az ember úgy érezte magát kellemesen tőle hogy elment az életkedve, és ez az életkedvelmenés teljesen helyénvaló, jó dolog, addig erre az albumra talán a Rónai András által említett klausztofóbiás érzések a legjobb kifejezés. Nincs ingerenciám kimenni az utcára, de még a kertbe sem. Jó itt nekem a szobám biztonságában. Inkább újra meg kell hallgatni az albumot.
Hogy zárásként megint Rónai Andrást idézzem, remélem nem haragszik meg érte, de ez egy-az-egyben igaz rám is:

Az elmúlt tizennégy illetve tizenegy évben az első két lemezt többé-kevésbé rendszeresen hallgattam. Mindannyiszor az az érzésem volt, ami csak a tényleg legnagyobbak esetén: hogy általában tudod, hogy ezek, ne féljünk kimondani: tökéletesek, de amikor éppen hallgatod, akkor mégis újra meg újra meglepődsz, hogy tényleg, és mennyire. Nos, az elmúlt néhány nap intenzív tanulmányozása után kétséget kizáróan meg kell állapítanom, hogy a Third is tökéletes, de nem úgy, mint a Dummy és a Portishead.

Epilógus
Nos, hogy az elvileg az új albumról szóló bejegyzésben ilyen jól tereltem a szót (mint Turcsányi Narancs-béli filmkritikái, több más rendező több filmjéről megtudunk sokmindent belőlük, csak általában egy árva bekezdés az, ahol az elvileg kritizált filmet említi, de általában ott sem tudunk meg semmit róla), két dologgal zárnám le a dolgot.
Egyik, hogy feltűnően hasonlít a quartosok ízlése az enyémhez, például ők is nagy On-U Sound rajongók, miközben az országban alig hallottak róluk (de őket valami albumon vagy a hatásukat tuti mindenki hallott már valahol), ez különösen szívemet melengeti.
Másik, hogy ünnepélyesen megígérem, hogy ha már a Third-ről sok szó nem volt (viszont kapott az a 4 rendszeres olvasóm egy jó kis Portishead-áttekintést), elkövetkező napokban két érdekességgel (és lehet, hogy egyben ritkasággal) örvendeztetem meg az arra fogékonyakat, mindkettő részben Portisheaddel kapcsolatos. Letölthető lesz.
Mellesleg egyáltalán nem csak Portishead-et szoktam hallgatni, sőt, a teljes zenehallgató-mennyiséghez képest arányaiban viszonylag keveset. Persze nálam előfordult már, hogy egy héten belül akár 30 különböző artist albumait hallgattam végig. Nem ígérem, hogy már holnap felrakom amit ígértem, de azt igen, hogy érdemes lesz várni rá, valakinek tuti újdonság lesz.
Most, hogy remélhetőleg kellően felcsigáztam az érdeklődést, balra el.

5 Replies to “Third”

  1. Nem tudom, nekem a Quartosok nagyon nem szimpatikusak, különösen ez a Rónai nem. Akkora egy sznob, mint a fába szorult féreg. Pl. kitalálta, hogy a NIN-t nem szereti, aztán elment a koncertre, ami a beszámolójából látszik, hogy tetszett neki; de mivel nem szereti a NIN-t, ezért nem mondja ki kerek-perec, inkább köntörfalaz össze-vissza. Aztán amikor valami kedvence kiadott egy blues-albumot, akkor meg közölte, hogy az utóbbi időkben ez az egyetlen blues-album, amit végig bírt hallgatni. Hát nekem nem ment, akkora egy monoton vacak, és nyilván ő se hallgatta volna meg, ha nem egy kedvenc zenésze játszik rajta. A Portishead-kritikát is kicsit ilyennek érzem, sajnos lerí róla, hogy egy kritikátlan rajongó írta. (Pl. elég óvodás dolog bárkiről is kijelenteni, hogy a “világ legjobb énekesnője”. Szerintem őszintén szólva az ő kicsit egyhangú, vékony szopránja az egyébként kiváló album leggyengébb eleme. De lehet, hogy ezt csak azért gondolom, mert mostanában szinte csak alt énekesnőket hallgatok.) Na de visszatérve Rónai András kritizálására, kicsit dilettánsnak tartom azt is, hogy folknak nevez egy majdnem vegytiszta blues-t (Deep Water).

  2. en sem neveznem a vilag legjobb enekesnojenek, meg Ronait sem ismerem, de a cikk szerintem rendben van. fentebb ugyan csak utaltam ra, de leirom: sok, mindenre kiterjedo fikazas kozt valoban ritka a quartnal az ilyen rajongas :)

  3. Félreértettél, én nem Beth Gibbons-t akartam bártani, hanem ezt a gimnazista hozzáállást, hogy bárkit kikiáltunk a “világ legjobb xy”-ának.

  4. Zoli: nem ertettelek felre, tudom az ujsagironak szoltal be.

    gus: jaja, kulonosen annak fenyeben volt erdekes az ilyen kritika, hogy az utobbi honapokban ahogy egyre tobb informacio csorgott az uj albumrol a quartnal egyre cinikusabb es egyre beszologatosabb hangnemben irtak rola…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *